hirdetés

Már a kollégiumok is a méregdrága rezsi díjak áldozatai. Bezárják az egyik nyíregyházi kollégiumot, hogy így spóroljanak az energiaköltségeken. Az ott lakó nagyjából kétszáz diáknak november első vasárnapjától egy számukra kijelölt diákszállóra kell költözniük.

 

November első vasárnapjától nagyjából kétszáz diáknak kell átköltöznie az új, számukra kijelölt diákszállókra. A nyíregyházi kollégium bezárásáról először két hete beszéltek a nevelőtanárok a kollégistáknak, múlt héten pedig már a hivatalos értesítőt is megkapták . A kollégium vezetése a bezárást azzal indokolta, hogy spórolniuk kell, ráadásul egyre kevesebb az elsőéves is. Két névtelenül nyilatkozó kollégista elmondta, hogy már évek óta a kollégiumban laknak, megszokták a helyüket és a társaságot, ezért sajnálják, hogy el kell költözniük, de azt jobban, hogy központilag határozzák meg, ki hova költözik.

A fenntartó nem árulta el, hogy összesen hány diákot és kollégiumi dolgozót érint a bezárás, és arra sem tértek ki, hogy lesznek-e elbocsátások, illetve hogy mi a tervük az épülettel.

Közleményükben azt írták, hogy a leghatékonyabb energiamegtakarítási lehetőségeket keresik, és a költségcsökkentő lépéseknél az intézmények helyzetét, a tanulók és az oktatók érdekeit veszik figyelembe.

A kollégiumok működésén máshol is módosítottak. Hétvégente zárva tart a budapesti Mogyoródi úti kollégium, de a fővárosi Gyengénlátók Általános Iskolájának kollégiuma is más intézményekbe szervezi át a hétvégi ügyeletet.