hirdetés

Súlyos baleset ért egy spanyol anyukát, amikor a gyerekeivel Budapesten a Kazinczy utcában sétált. Egy ház bontása igencsak rosszul sikerült, mert a törmelék ráesett az anyukára, akinek végtagsérülései lettek. Szerencsére a gyerekeknek az ijedségen kívül nagyobb bajuk nem lett. Kíváncsiak lennénk, hogy volt a Budapest Főváros Kormányhivatalának a Munkaügyi és Munkavédelmi Főosztálya vagy a Munkaügyi Ellenőrzési Osztálya ? Ez nem az első ilyen eset Budapesten ami azt jelzi a szakhatóságoknak semmi tekintélyük nincs és a szabálytalan építőipari cégeket nem tudják rendre nevelni, mert vagy kevés a büntetés vagy nincs is. Pedig a Jókai utcai brutális omlás nemrég volt és egy művész sokáig küzdött az életéért, aki épp akkor ért a házhoz, amikor a baj megtörtént.

Megsérült egy spanyol turista a fővárosban, a Kazinczy utcában. A baleset helyszínén , az utcában éppen egy épületet bontanak, onnan zuhant a törmelék a spanyol anyukára, akivel két gyermeke is ott volt. Szerencse, hogy a gyerekek nem sérültek meg.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője a balesettel kapcsolatban közölte, csütörtök délután érkezett a bejelentés hozzájuk, miszerint kidőlt egy bontás alatt álló épület egyik fala, és tégladarabok hullottak a járdára a budapesti Kazinczy utcában.

Kisdi Márk Máté hozzátette, a helyszínre a fővárosi hivatásos tűzoltókat riasztották, akik kordonszalaggal elkerítették az épületeket, majd a társhatóságokat is értesítették.

A nőt az Országos Mentőszolgálat munkatársai a helyszínen ellátták, majd végtagsérülésekkel szállították kórházba.

Az eset megdöbbentő, hisz hogy lehet úgy bontani bármit is, hogy az másokra ráessen, vagy rádőljön ? Sajnos egyre több a kontár, aki semmihez sem ért, de mindenhez is. Sajnos nem ez az első eset Budapesten, hogy egy járókelő megsérül egy épület bontása vagy épp felújítása miatt. A szakhatóságok sem működnek kellő szigorral úgy tűnik és semmi elrettentő erejük nincs, hisz itt össze vissza barkácsol, meg épít, meg bont sok cég, de se tapasztalatuk, se szakértelmük, se főépítészük nincs úgy tűnik.

Fekete év volt a házomlások tekintetében , 1994. február 4-e, amikor az Ó utcában, nagyjából minden előjel nélkül leomlott egy régi, 31 lakásos társasház egy része, hét lakásban okozva kárt.

1996 sem volt jobb, hisz sorozatban történtek balesetek, az év márciusában a Király utca 20. alatti ház sérült meg, mert a szomszédban szakszerűtlenül építkeztek, júliusban egy felújtás alatti ház omlott le a Vámház körúton, szeptemberben borzalmas tragédia történt, a Szent László úton egy leomló tűzfal ütött agyon két kislányt, októberben egy bontás alatt álló épület tetőszerkezete szakadt le a Könyves Kálmán körúton, majd decemberben a Róbert Károly körúton történt baleset.

Az is veszélyes lehet, amikor a már álló ház mellett alapoznak, ilyen okból baleset történt 2001-ben a VIII. kerületi Víg utcában, ahol a szomszédos telken végzett alapozás miatt omlott be az épület.

Szerencsére a házomlások mostanában nem gyakoriak Budapesten, igaz, a Jókai utcai tragédia előtt pár héttel, május 16-án a XII. kerületi Böszörményi úton is volt egy omlás: bontás közben dőlt le egy irodaház két szintje, szerencsére ott senki sem sérült meg. A bajt a legtöbb esetben a szakszerűtlen építés vagy átépítés okozza.