hirdetés

Észak-Korea befejezte az előkészületeket egy újabb, immár hatodik kísérleti atomrobbantásához – adta hírül a Yonhap dél-koreai hírügynökség szöuli kormányforrásokra hivatkozva. Phenjan agresszív atomfejlesztései érthetetlenek, hisz, Kínát szövetségesét nem támadhatja meg. Dél-Korea pedig simán lerohanja, ha kell, amerikai segítséggel. 

kim dzsongunAz új hír szerint és az összegyűjtött információk alapján Észak-Korea kísérleti atomrobbantásainak szokásos helyszínén, északkeleti partvidékén azt a harmadik alagutat készíthette elő a teszthez, amelyet eddig még nem használt. Szöul szerint bármikor megtörténhet az újabb robbantás.

A hírügynökség arra nem tért ki, hogy milyen információk alapján jutott a dél-koreai kormány a fenti következtetésre.

Phenjan eszeveszett atomfegyverkezése és fenyegetőzése érthetetlen, hacsak nem az a célja az ország diktátorának, Kim Dzsong Unnak, hogy leüljenek vele tárgyalni Amerikában. Kínának a kis diktátor egyre kellemetlenebb, hisz kiszámíthatatlan. Az pedig képtelenség, hogy Észak-Korea bárkit is lerohanjon hadseregével, amely ugyan nagy létszámú, de aligha hatékony erőt képez.

Kim Dzsong Un nemrég Dél-Koreát fenyegette meg azzal, hogy porig rombolja, ha kell. Mindennek azonban a valószínűsége kicsi, hisz a diktátor aligha áldozná be hatalmát egy vesztésre ítélt háborúra.