hirdetés

Budapestre figyel a nemzetközi televíziós világ szeptember 7-én. A magyar főváros ad ugyanis otthont a tévés Oscar-díjnak is nevezett nemzetközi Emmy-díj egyik elődöntő fordulójának.

kálomista zsuzsannaAz Emmy-díjat az amerikai televíziós produkciók díjazására hozták létre 1949-ben. Az 1973-ban alapított International Emmy (Nemzetközi Emmy-díj) az Egyesült Államokon kívül sugárzott televíziós produkciónak adható. Akárcsak az Oscar-díj esetében, az Emmy-díjat is több kategóriában ítélik oda.

– Bár a zsűri pontos összetétele és a Budapesten zsűrizett kategória is titkos az esemény végéig, annyit elárulhatok, hogy a budapesti elődöntő 18 fős zsűrijében 9 magyar szakember is helyet kapott – mondta el Kálomista Zsuzsanna, az MTVA kereskedelmi és vagyongazdálkodási igazgatója, a rendezvény budapesti háziasszonya.

Az elődöntőkbe jutott produkciók zsűrizése egy 20 országon átívelő rendezvénysorozat, amelynek egyik utolsó állomása Budapest.

A magyar főváros után Lisszabon, Amszterdam és Montreal lesznek a zsűrizés következő állomásai. Ez az esemény nagyon fontos elismerés Magyarországnak és a hazai televíziózásnak is, hiszen olyan európai televíziós szakemberek lesznek a vendégeink, akik a magyar kollégákkal együtt a tévés szakma legrangosabb díjáról döntenek Budapesten. Júniusban zsűritagként vehettem részt a bécsi fordulón, megtiszteltetés, hogy a Nemzetközi Televíziós Akadémia tagjaként az MTVA támogatásával aktív résztvevőivé válhattunk a díjazásnak. Nagyszabású rendezvényre készülünk az MTVA épületében, hogy a díj rangjához méltó módon bonyolíthassuk le az International Emmy elődöntőjének budapesti fordulóját – tette hozzá Kálomista Zsuzsanna.

(Fotó: Index, Huszti)