hirdetés

Teréz anyát szentté avatják. Ferenc pápa jelentette be, hogy a római katolikus apácát, a Szeretet Misszionáriusai szerzetesrend alapítóját 19 évvel halála után kanonizálják.

Teréz anya

Kalkuttai Teréz anyát, aki az életét a szegények segítésére áldozta fel, szeptember 4-én szentté avatja  a római katolikus egyház – közölte Ferenc pápa kedden, miután találkozott a bíborosokkal, akik elismerték az ehhez szükséges csodatörténetet.

Ferenc már tavaly decemberben elfogadta a második csodáját a Nobel-békedíjas Teréz anyának, ami egy agydaganatos brazil férfi megmagyarázhatatlan gyógyulása volt. Az 1997 szeptember 5-én, 87 évesen elhunyt Teréz anyát 2003-ban avatták boldoggá. Ahhoz elég volt, hogy egy csoda történjen életében, a szentté avatáshoz viszont már kettő kellett, erre bólintott rá most a vatikáni kongregáció.

Kalkuttai Boldog Teréz Macedónia fővárosában, Szkopjéban  született.