hirdetés

A Magyar Hang információi szerint délelőtt tíz óra óta egymás után hívják be a Nemzeti Táncszínház munkatársait, és közlik velük, hogy elbocsátják őket az intézménytől. Az időzítés már csak azért is érdekes, mert csütörtök reggel írtuk meg, hogy gyakorlatilag kivéreztetik a Nemzeti Táncszínházat.

 

Miután Orbán Viktor miniszterelnök miatt költözniük kellett a karmelita kolostor képületéből, kaptak ugyan egy milliárdokból megépített központot a Millenáris Parkban, de az épülethez nem járt tulajdonjog. Ezért most több száz millió forintos bérleti díjat kell fizetnie a Miniszterelnökséghez tartozó Millenáris Kht.-nek, ami nagyjából el is viszi az Emmi költségvetéséből kapott éves működési keretét.

A Nemzeti Táncszínháznak 2014-ben kellett kiköltöznie a budai Várból, mivel az egykori karmelita kolostort át kellett adnia Orbán Viktornak és a miniszterelnök stábjának.