hirdetés

Neki estek a Haladásnak az MTK drukkerek, amiért nem halasztották le a hétvégi bajnoki fordulót, s nem vették figyelembe, hogy a csapatot vírusfertőzés döntötte le. Az MTK drukkerek egy valamit azonban elfelejtettek: nemcsak a Haladás, hanem bizony a kiesés ellen küzd ( a DVTK, a Kisvárda, a Felcsút és a Paks is )  és, így egy elhalasztott kiesési találkozó felvethet sok mindent, még egy esetleges manipuláció lehetőségét is. Az MLSZ feltehetőleg ezért döntött úgy, hogy nincs halasztás.

A Haladást megdöbbentette az MTK drukkerek hozzáállása a meccs megtartásához. Így tiszta vízet öntöttek a pohárba.

Az MTK kérte a hétvégi Haladás elleni meccsük elhalasztását, tekintve hogy játékosaik nagy hányadát ledöntötte lábáról egy vírus. Az MLSZ végül arra hivatkozva nem engedélyezte a halasztást, hogy a szombathelyiek sem voltak nyitottak az időpont módosítására. Emiatt viszont sokan támadták a Haladást, erre pedig már a szombathelyiek is reagáltak. A klub közleményét változtatás nélkül közöljük.

“Egyes médiákban, és az MTK szurkolói részéről a mai nap folyamán érthetetlen támadások érték a Szombathelyi Haladást az MLSZ  – egyébként bölcs – döntése kapcsán.

Nos, ezzel kapcsolatban nem árt néhány tényt megismerni.

1.Az MTK korábban jelezte klubunk felé, hogy a csapatukat és a szakmai stábukat elérő vírusos betegség miatt kérni fogja a szombati bajnoki elhalasztását. Egyúttal a fővárosi kék-fehérek vezetői sportszerű módon azt is közölték klubunkkal: tisztában vannak nehéz helyzetünkkel és a helyünkben ők sem támogatnák a szombati találkozó más időpontban való megrendezését.

2.Teljesen indifferens volt, hogy a Haladás is beleegyezik-e a meccs elhalasztásába vagy sem – ugyanis a végső szót ilyen esetekben az MLSZ mondja ki. Azaz teljesen mindegy, hogy ebben az esetben klubunknak mi lett volna az álláspontja.

3.Az MTK április 22-ét (kedd) vagy 23-at (szerda) javasolta a meccs megrendezésének időpontjául. Ám mivel csapatunk április 20-án (szombat) Debrecenben, majd 27-én (szombat) Kisvárdán játszik bajnokit, a hosszú, többezer kilométeres buszútak miatt ezt a verziót – adott esetben – eleve nem tudtuk volna támogatni.

4. Csapatunk annak ellenére is játszani akar, hogy a sérült futballisták mellett eltiltott labdarúgónk is van, sőt néhány játékosunkat az MTK futballistáit is megtámadó vírus szintén ledöntötte a lábáról.

 

Végezetül pedig: az egyik honlapon megjelent egy eset az MTK-val kapcsán, amikoris 2016 februárjában a Paks kérésére az MTK belement a meccs elhalaszátásába. Valóban, de akkor szó szerint életveszélynek lettek volna kitéve a két csapat futballistái, ugyanis az egyik paksi játékos a törökországi edzőtáborban egy szobában lakott egy afrikai légióssal, akitől a gyanú szerint életveszélyes TBC-fertőzést kapott. A klub egy dolgozójánál szintén veszélybe került – nos, a két csapat játékosainak egészége miatt halasztottak akkor.”