hirdetés

Külügyminiszterünk komoly eseményre invitálta a Kínai Kommunista Párt központi külügyi bizottságának igazgatóját Vang Ji urat. Lángosoztak egy jót, ami úgy tűnik ízlett a kínai politikusnak. Sajtos, tejfölös lángos volt a különleges menü úgy tudjuk. A magyar-kínai megbeszélés pedig több mint sikeres volt.

 

Szijjártó lángosozni vitte a Kínai Kommunista Párt központi külügyi bizottságának igazgatóját, ami rendhagyó esemény és egyben merész de ügyes lépés is volt a magyar külügyértől.

Vang Ji, a Kínai Kommunista Párt központi külügyi bizottságának igazgatója Münchenben vett részt a biztonsági konferencián, majd magánvacsorán látta őt vendégül Orbán Viktor miniszterelnök, majd hétfőn tárgyalt Szijjártó Péterrel is. A megbeszélések jól sikerültek és ezt egy igazi magyar lángossal pecsételtek meg a tárgyaló felek.

A tizenötödik kétoldalú tárgyalás után és az első lángosozás közben. Egy sima, egy sajtos tejfölös. – írta a képekhez Szijjártó külügyminiszter úr.

Úgy tudni Budapestről Vang Ji egyenesen Oroszországba megy tovább, ahol Vlagyimir Putyinnal találkozik.