hirdetés

Elvesztettünk egy legendás olimpikont. Igaly Diána életének 57. évében meghalt, aki nemcsak olimpiai, hanem világ- és Európa-bajnoki címet is szerzett. A koronglövő koronavírusban halt meg váratlanul.

 

Igaly Diána, a magyar sportlövészet egyik legnagyobb alakja 2021. április 9-én 56 éves korában halt meg. Pályafutása első nagy sikereként női skeetben 1983-ban aranyérmet nyert a junior Európa-bajnokságon. A továbbiakban sorra ért el kiemelkedő eredményeket: megannyi dobogós helyezés mellett két-két egyéni és csapatvilágbajnoki címet ünnepelhetett, míg az Európa-bajnokságokon hat aranyérmet szerzett.

Sydney-ben 2000-ben még olimpiai bronzérmet szerzett, míg 2004-ben Athénban pályafutása megkoronázásaként az olimpiai dobogó legfelső fokára állhatott fel.

2000-ben a Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztjével tüntették ki, 2004-ben pedig az érdemrend tisztikeresztjét kapta meg.
Sportvezetőként 2013 és 2016 között tagja volt a Magyar Olimpiai Bizottság közgyűlésének, aktívan részt vett a MOB Sportolói Bizottság munkájában is.

2013-ban a magyar koronglövők szakágvezetője lett, haláláig betöltötte a Magyar Sportlövők Szövetségének alelnöki posztját. 2019-ben a Szövetségtől életműdíjban részesült.Személyében a magyar sport egy kiemelkedő alakját veszítette el.

( Predrag)