hirdetés

A szexuális zaklatási ügybe kevert elismert és legendás főrendező, a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára nem tanít amíg nem tisztázódik. Mint ismeretes Marton Lászlót  Sárosdi Lilla színésznő név szerint megvádolta azzal, hogy húsz évvel ezelött szexuálisan zaklatta egy kocsiban.

marton kászló-szombat.orgMarton László rágalomnak minősítette a vádat, amitől függetlenül az egyetem volt és jelenlegi hallgatói petícióban követelték, hogy az egyetem indítson vizsgálatot, őt pedig függesszék fel ennek a lezárultáig. Az egyetem egyébként húzódozik a vizsgálattól, egy korábbi közleménye szerint legalábbis megvárná, hogy független hatóság állapítsa meg a jogsértést az ügyben. Sárosdi Lilla férje, Schilling Árpád csütörtök este a Hír TV-ben úgy nyilatkozott, Marton László évtizedeken át zaklatott nőket.

Marton László nem tanít az egyetemen, amíg ki nem vizsgálják a zaklatási ügyét. Az iskola rektorának írt levelében a felmentését kérte: Tisztelt Rektor Úr! Kijelentem, hogy a személyemmel kapcsolatos állítások valótlanok. Annak érdekében, hogy az általam annyira szeretett növendékek körében semmiféle zavar ne támadjon, a vizsgálatig, amelynek állok elébe, felfüggesztem oktatói tevékenységemet. Tisztelettel, Marton László Budapest, 2017. október 19.”