hirdetés

A Budai Várban péntektől vasárnapig megrendezésre kerülő könyvünnepen a legrégebbi Magyarországon nyomtatott könyvet, az 543 éves Budai Krónikát évek után most először láthatja a közönség a Széchényi Könyvtárban, nemzeti krónikánk kalandos történetéről pedig előadásokat is tartanak a kutatók.

Chronica HungarorumA Chronica Hungarorum az első olyan nemzetről szóló történet latin nyelven, amely az adott ország területén, jelen esetben a királyi fővárosban, Budán jelent meg 543 évvel ezelőtt, 1473. június 5-én.

A levéltári források hiánya miatt ebből a krónikából lehetett megtudni a legtöbbet Hess Andrásról, a műveiről és a magyarországi nyomdászatról. A Magyar Nyelv és Könyv Ünnepén Bánfi Szilvia tudományos kutató pénteken és szombaton is tart előadást  a Budai Krónika néven is ismert Chronica Hungarorumról.

A krónikán kívül látogatható lesz a Zichy megrajzolt hősei című kiállítás is. Ezen a kiállításon többször is tart tárlatvezetést Szűts-Novák Rita és Szarka Anita, a kiállítás kurátorai.

A Szentháromság téren szombaton, a Budapesti Újságírók Egyesülete Almanachja 1909. című most megjelent hasonmás kiadványról Széchenyi Ágnes, az MTA Irodalomtudományi Intézetének tudományos főmunkatársa beszélget Boka Lászlóval és Szénási Zoltánnal, akik a kötet két kísérőtanulmányát írták. Az OSZK pavilonjánál pedig széles könyvkínálattal várják az érdeklődőket.