hirdetés

Kálmán Olga is repült, akárcsak az RTL Klub híradójának egyik alapítója Tarr Peti is a megújult és megtisztított Hír TV-től. A lista azonban sokkal hosszabb. A G-nap után a Simicska mellett maradóktól most mind elköszönt a miniszterelnök nejének rokona Nyerges Zsolt.

 

kálmán olgaA csatornának új tulajdonosa lett, ami azzal jár, hogy több, eddig kedvelt műsort is befejeztek. Finoman fogalmazva. Persze írhatnánk azt is, hogy tisztítótűz futott végig a HírTV-nél. Orbán nejének rokona a régi új tulajdonos Nyerges egyértelművé tette a Simicska pártiaknak mi a jövője.

Kálmán Olga távozása már biztosra vehető, ő az Egyenesen című műsort vezette. Információink szerint már meg is van a műsorvezetőnő utódja. Vannak komplett műsorok, amik a régi tulajdonosokkal együtt tűnnek el a Hír TV-től: ilyen többek közt a szélsojobboldali és szélsőbaloldali szereplőket bemutató Szabadfogás is.  A beszélgetős, „megmondós” műsort Dévényi István vezette, helyet kapott benne Pörzse Sándor és Csintalan Sándor is. De az ex-MSZP-s Csintalan is utilaput kapott, bár Sanyi bá előre menekült és közölte ő elköszön.

De hírszerkesztők, hírigazgatók is távoztak, mint például a régen nagy szakmai ikonnak számító Tarr Peti, akinek volt köze nem is kevés az RTL Híradójához a tévé megalapításakor.

Sokak szerint Simicska összeveszése a régi haverjával Orbán Viktorral semmi más nem volt mint egy nagy médiaátverés. A Jobbikot sikerült így szinte teljesen leamortizálni. A választásokat pedig hatalmas Fidesz fölénnyel megnyerni. Ehhez pedig a régi nagy Uniós pénzek kedvezményezettjének számító hű barát Simicska jó játszótárs volt. Mindenkit palira vett az ellenzéket, a választókat, a politikusokat. Ő pedig megtisztult. Legalábbis ezt hiszi. Az Olaf azonban még rá is lecsaphat.