hirdetés

Újabb fejezetéhez érkezett a SZFE-Vidnyánszky botrány. Az ügyben semmi előrelépés, hisz itt is izomból dolgozik a hatalom. Éppen ezért a tiltakozó hallgatók egy várat építettek Palkovics László vezette minisztérium elé.

 

A SZFE hallgatói várat építettek Palkovics miisztériuma elé. A raklapokból épített vár a szabad felsőoktatásért létrejött egyetemi összefogást jelképezi. Persze jelenthetné azt is, hogy Miénk a vár, Tiéd a lekvár.

Az SZFE Hallgatói Önkormányzata azt írja az eseményről készült Facebook bejegyzésében: “Az autonómia a felsőoktatás, a tudomány, a művészet alapköve, hogyha ezt elveszik ezt az alapkövet mozdítják el. Mostantól ezt a várat addig őrzik az ország összes egyeteméről érkező hallgatók, ameddig az alaptörvényben garantált egyetemi autonómiát nem látjuk biztosítottnak.”

Tény, hogy a SZFE ügye lassan egy nagy katymaz, egy lekvár. Az egyetem fura ura Vidnyánszky Attila sajnos olyan botrányt csinált, valamiféle hóbortból, amely Hollywoodig is elért és erre aligha számítottak az érintettek. Ráadásul a helyzetet kezelni sem tudja a Vidnyánszky-féle csapat, sőt napról napra, hétről hétre egyre butább lépéseket tesznek. Talán a gőgöt félre kellene tenni, mert ez nem fog célra vezetni szerintünk és ez igaz mindkét félre.

 

(ajtai-csákány)