hirdetés

A 168 Óra megszünteti annak az újságírójának a munkaviszonyát, aki a lap vezetésének engedélye nélkül online felületükön közzétette a Kivették Adrienn petevezetékét a miskolci kórházban, de ezt csak három évvel később, mástól tudta meg című cikket. Tény kérdése, hogy a cikk a 168 óra tulajdonosának több mint kellemetlen, hisz az EMMI-vel jó viszonyt ápol és feltehetőleg nem szeretne a cégcsoport, amely Köves Slomóhoz , és így az EMIH-hez is köthető,  arra a sorsra juttatni a hitközséget, mint ahogy járt Iványi Gábor egyháza.

 

Rózsa Péter, a hetilap főszerkesztője megjegyezte, hogy a vezetés sem a cikk január 16-i első, sem pedig a később készült változatát nem tartotta közlésre alkalmasnak, ám ennek ellenére a szerkesztő egy nappal később, a szolgálati utat megkerülve, önkényesen kitette a honlapra. Ezt észlelve Rózsa másnap, január 17-én délelőtt telefonon egyeztetett a helyettesével – mivel éppen külföldön tartózkodott –, és azonnal levetették az írást.

A 168 Óra cikke egy fiatal nőről szólt, akit tudta nélkül tettek meddővé három éve a miskolci kórházban. A cikk szerint a 26 éves Adrienn csak nemrég szembesült azzal, hogy beleegyezése nélkül egy osztályvezető főorvos utasítására eltávolították mindkét petevezetékét. A cikkben rasszista vád is szerepelt: „Vegyétek ki mindkét petevezetékét ennek a büdös cigánynak, ne szaporodjanak!” – az írás szerint ezekkel a szavakkal rendelkezett Adriennről a főorvos.

Tény kérdése, hogy a hírbe hozott miskolci kórház vezetője, Kásler miniszter bizalmasa. Az is tény kérdése, hogy EMMI –vel jó viszonyt ápol a 168 óra tulajdonosa, az EMIH rabbija.

Nagy Gábor, a miskolci kórház orvosigazgatója a cikk megjelenése után elmondta, bizonyítékok sora mutat arra, hogy valótlanságokat állít a 168 Óra, közölte, hogy a műtétről szakmai konzultáción döntöttek, a beteg pedig a tájékoztatás után a beleegyező nyilatkozatot is aláírta.