hirdetés

Berszán Lajos áldozatos lelkipásztori és iskolateremtő tevékenységéért, a gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Líceum megalapításáért és irányításáért, továbbá a moldvai és székely gyerekek szellemi felemeléséért végzett állhatatos munkájáért kapta az elismerést.

mindszenthy-emlekerem16Bakos-Tóth Márta négy évtizedes gyógyító szolgálatáért, a daganatos gyerekek és családjuk rehabilitációs módszerének kidolgozásáért, valamint a bakonyszücsi Daganatos Betegek Rehabilitációs Lelki Otthonának megalapításért és vezetéséért részesült az emlékéremben.

A keresztény MÉCS Családközösségek és vezetőik, Ménesi Balázs és Krisztina pedig két évtizedes nemzetmegtartó tevékenységükért vehették át a Mindszenty-emlékérmet.

Az emlékérem átadása után az ünnepség résztvevői megkoszorúzták Mindszenty József emléktábláját az Országházban. A 2004-ben alakult Mindszenty Társaság célja Mindszenty József emlékének ápolása, a volt főpap történelmi életművének megismertetése a közvéleménnyel, a bíboros teljes életútja feltárásának támogatása, továbbá boldoggá avatásának szorgalmazása.

Mindszenty József 1892-ben született, eredeti neve Pehm József. Zala megyei plébánossága után 1944-ben nevezte ki XII. Pius pápa veszprémi püspökké, röviddel ezután a nyilaskormány bebörtönözte. Esztergomi érsek és Magyarország prímása 1945-ben lett, bíborosi rangot 1946-ban kapott. Koholt vádak alapján 1948 karácsonyán bebörtönözték, 1949-ben életfogytiglani börtönre ítélték. Az 1956-os forradalom alatt kiszabadították, a szabadságharc leverése után az Egyesült Államok budapesti nagykövetségére menekült, onnan 1971-ben hagyhatta el az országot és költözhetett Bécsbe, ott halt meg 1975-ben. Végakarata szerint az ausztriai Mariazellben temették el. A rendszerváltáskor, 1990-ben rehabilitálták, 1991-ben pedig ünnepélyes keretek között helyezték örök nyugalomra Esztergomban.