hirdetés

Felmentették a munkavégzés alól az MTVA két vezetőjét, akiket összefüggésbe hoztak az állami televízióban történt lehallgatási üggyel. Sőt állítólag a két köztévés vezetőt már gyanúsítottként meg is hallgatta a rendőrség. V. Imre üzemeltetési igazgató, valamint E. Csaba adminisztrációs igazgató maga kérte a felmentését.

mtvaA rendőrség közben megerősítette, hogy a két vezetőt gyanúsítottként hallgatták ki a köztévé lehallgatási ügyében.

Mint arról mi is beszámoltunk, márciusban találtak lehallgatókészüléket Vaszily Miklós MTVA vezérigazgató tárgyalójában. A videofelvételek alapján azonosították Vas Imrét, aki a helyszínen azt mondta a rendőröknek, hogy az eszköz telepítése magasabb célokat szolgál.

Azt MTVA közelményben közölte, hogy a lehallgatási botrányban érintett két tévés kérelmére felfügesztette őket a munkavégzés alól Vaszily Miklós.

Azt kíváncsian várjuk, hog  a közmédia gyanúsított vezetői kinek a kérésére  tették a tévé vezérének irodájába a poloskát, s mi volt ezzel a céljuk ?