Kedves Caballé elment
2018-10-06 22:38
A spanyol és nemzetközi művészvilág, a közélet és a politika ismert képviselői gyászolják Montserrat Caballé világhírű spanyol operaénekesnőt, aki 85 éves korában hunyt el szombaton Barcelonában.
Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök ugyanezen a fórumon emlékezett meg a művészről , akit Spanyolország „kiemelkedő nagykövetének” nevezett, és akinek – mint írta – „hangja és kedvessége mindig velünk marad”.
A mai egy nagyon szomorú nap az opera szerelmesei és minden katalán számára – fogalmazott Quim Torra katalán elnök, aki szerint a világhírű szoprán azért is nagy tiszteletet érdemel, mert Katalónia nevét „az operán keresztül exportálta a világba”.
Egyik legkedvesebb partnere, a szintén világszerte népszerű José Carreras tenor a Catalunya Rádionak felidézte, milyen sokat köszönhet Caballénak, aki karrierje elején támogatta őt, és akit „életerős és érzékeny” nőként jellemzett.
Mint mondta, az összes szoprán közül, akiket pályafutása során élőben hallott, senki sem énekelt úgy mint Monserrat Caballé.
Nyugodj békében kedves Montsy. Szépséges hangod velünk lesz örökre – írta Twitter-üzenetében Brian May, a brit Queen együttes gitárosa, aki arról is megemlékezett bejegyzésében, hogy az operaénekesnő inspirációt jelentett számukra, „de különösen Freddie számára”, a közös munka során.