Kamondi halála váratlanul ért mindenkit
2016-03-19 07:40
Gyászol a hazai filmvilág: holtan találták lakásában munkatársai Kamondi Zoltánt. A filmeseket rettenetes látvány fogadta, amikor végre sikerült bejutni a közkedvelt rendezőhöz. Kamondi halála mindenkit váratlanul ért, hisz épp nemrég fejezték be a Halj már meg! című filmjét.
A több nemzetközi fesztiváldíjat nyert rendező feltehetőleg rosszul lett, és magatehetetlenül zuhanhatott a lakásában lévő üvegasztalra – ami összetört alatta. A körülmények miatt többféle vizsgálatot is elrendeltek, amelyek végeztével kizárták az önkezűséget. Igaz, ezt akár előtte is megtehették volna, mert Kamondi az utóbbi időben különösen jó passzban volt. Kollégái semmilyen betegségéről nem tudtak, sőt kifejezetten boldog volt, hogy befejezte új, Halj már meg! című filmjét.
A most elég morbidnak hangzó címen a készítők a történtek után sem akarnak változtatni, már csak azért sem, mert a rendező ragaszkodott hozzá, és a film cselekménye is ezt kívánja meg. Kamondi előző éjszaka egy filmes bemutatón vett részt a Toldi moziban, a Focus Fox producere, Ferenczy Gábor beszélt is vele. Állítólag taxival ment haza, és nem kizárt, hogy már aznap éjjel rosszul lett. A gyanú szerint a szíve vihette el. Mivel nem jelent meg egy másnapi megbeszélésen, és kollégái sem tudták elérni, ezért indultak el a lakására. Az asszisztense szerencsére tudta, honnan lehet hozzá kulcsot szerezni.
A film kreatív producere, Koltai Lajos is alig akarta elhinni a történteket.
Az asszisztense hívott fel, nagyon szomorú vagyok – mondta a Kossuth- és Prima Primissima-díjas filmes.
Kamondi Zoltánt talán a legjelentősebb alternatív filmes és színházi rendezőként tartották számon. A Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, producer egyetemi tanulmányait az ELTE matematika szakán kezdte, majd a bölcsészkar filozófia szakán folytatta. Filmrendezői diplomáját 1988-ban szerezte a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Rövidfilmjei számos díjat nyertek, 2006-ban fejezte be a Dolina című, 2000-ben megkezdett negyedik játékfilmjét, amely a Magyar Filmszemlén a Legjobb látvány díját kapta, Karlovy Varyban Kristály Glóbusz-díjra jelölték.