hirdetés

Az énekes már megint megsértődött. Justin Bieber ezúttal Manchesterben verte be a durcit, miután elkezdett filozofálgatni, és ez nem tetszett a közönségnek. Szóvá is tette a sztár mindezt. 
justin-bieberJustin Biebernek nem kellene koncerteznie, hiszen az elmúlt időszakban szinte nem tudott úgy végigcsinálni egy fellépést, hogy ne lett volna közte és rajongói között összetűzés.

Az énekes most hétvégén manchesteri fellépésén viselkedett óvodásként, amiért nem kapta meg a kellő tiszteletet. Justin éppen a show közepénél tartott, amikor filozofikus gondolatait kezdte el megosztani a közönséggel, azonban a tömeg nem volt kíváncsi a mellébeszélésre, így fújolni kezdtek.

Ekkor egyszer csak nagyot sípolt a földre hulló mikrofon, és a rajongók már csak a popsztár hűlt helyét láthatták, ugyanis dacosan elviharzott a pódiumról. Pár hosszú perc után aztán mindenki nagy örömére újból feltűnt a színen és így szólt:

Manchester nem bírja a beszédet, szóval nem beszélek – mondta, majd egészen a fellépés végéig egy pluszhang sem hagyta el Bieber torkát a kötelezőkön kívül. Búcsúzásképpen azért pár kioktató szó így is járt a hallgatóságának.

– Szinte átutaztam a fél világot, hogy mosolyt csaljak az arcotokra és úgy érzem, nem kapom vissza ugyanazt a figyelmességet, ez rosszulesik.