Megírta a híres magyar író, Esterházy Péter a rákkal vívott mindennapjait. Mint ismeretes, a népszerű szerző tavaly a göteborgi könyvvásárra küldött üdvözlőlevelében egyetlen mondatban, mintegy mellékesen utalt arra, hogy a hasnyálmirigyrák köti le a gondolatait. Eljött a hamarosan. A Magvető gondozásában az idei könyvhétre, azaz 2016. június 9–13-a között jelenik meg Esterházy Hasnyálmirigynaplója.

Rák, ez a jó kezdőszó – vezeti be az olvasót Esterházy Péter naplója első lapján új életébe.

Majd a mondat teremtette csöndben beszélni kezd: ismerjük és nem ismerjük ezt a hangot, mely hol távolról szól, hol közelről, játszik, fürkész, olvas, imádkozik, és néha szinte énekel annak a másiknak, aki ott benn fészkel. Aztán meg-megsötétedik, és kedvetlenül elhallgat. Napokra.

Mit lehet tenni, ha a test, amely addig mindenestül a munkát szolgálta, egyszerre az írás ellen fordul? Hogyan rögzíti napjait az író, akinek minden műve valóság és költészet szétszálazhatatlanságára épül? Mi történik az ontológiai derűvel, amikor a halálos betegség mindennapi gyakorlattá válik? Megírható-e szerelemként a hasnyálmirigyrák? Nem egyszerű történet – olvassuk a könyv ajánlójában.

Április végén enyhe fájdalom jelentkezett, emlékeim szerint a jobb oldali borda alatt. Vagy a bal oldali? Nem törődtem vele. Hasnyálmirigyrákot állapítottak meg, májáttéttel. De már az őszön is benyilallt egyszer. Akkor kezdtem figyelni a fájásokat, és jegyezgetni is kezdtem. Még a hasnyálmirigy szót is leírtam, igaz, többé-kevésbé véletlenül, azaz ártatlanul. Cetlijeim vannak mindig kéznél, hogy bármit bármikor lejegyezzek, de nem vagyok (igazi) naplóíró. A naplóíró az időt ellenőrizné, a napot szeretné rögzíteni mindenestül. Engem mintha csak a baj tenne azzá – írja a szerző, Esterházy a naplója elején.

És ebben a hangfekvésben folytatódik, variálódik, elemelődik, burjánzik, válik szöveggé, irodalommá, valósággá. Megrázó, felemelő, zseniális.

(Fotó: 24.hu)