hirdetés

Sörárium néven a sör és a sörfőzés történetét bemutató,  interaktív sörmúzeum nyílt pénteken Szolnokon a városháza pincerendszerében. A sörmúzeum 520 millióba került.

sörárium szolnok

Szolnokon  amikor a törökök elfoglalták a szolnoki várat, már volt sörfőzde a városban, amelyet a hódítók sem pusztítottak el, sőt 1722-re három ilyen üzem is működött a településen. Szolnoknak innentől kezdve az 1960-as évekig folyamatosan volt helyben készült söre. A Sörárium e hagyományra építve nyolc helyiségben, ezer négyzetméteren mutatja be a sör és a sörfőzés történetét 300 interaktív eszköz segítségével. A Sörmúzeum azonban nem csupán egy különleges, Magyarországon párját ritkító tárlat, hanem stílusos és igényes vendéglátóhely, továbbá valóságos sörfőző manufaktúra is egyben, amely korszerű technológiával, minőségi kézműves söröket állít elő.

A beruházásra a város turisztikai vonzerejének növelése mellett azért volt elengedhetetlenül szükség, mert a helyi polgármesteri hivatal összességében 1400 négyzetméter alapterületű pincerendszere hosszú időn át a Tisza jelentősebb áradásai alkalmával térdig érő talajvízzel telt meg. Ez pedig a patinás épület állagát veszélyeztette. A fejlesztéssel ez a probléma teljes egészében megoldódott, a terület hasznosítása pedig beleillik a turizmust meghatározó kitörési pontnak tekintő városfejlesztési stratégiába. Ennek már megvalósult és előkészítés alatt álló részleteire kitérve a polgármester emlékeztetett: megújult a Tisza-parti sétány, a néhány éve átadott Tiszavirág gyalogos- és kerékpáros híd pedig életformaváltást hozott a városban. Vonzó sportberuházások is megvalósultak és új parkok, zöldövezetek jöttek létre. Bejelentette: szeptember 1-én újabb egyedülálló turisztikai attrakciót adnak át Szolnokon: a katonai repülést 1914-től napjainkig bemutató RepTár interaktív repülőmúzeumot. Emellett hamarosan a Művésztelep felújítása is megtörténik, valamint 2019-re új termálfürdő és a Tisza városi szakaszán új kikötő épül.