hirdetés

Hiába ment a SZFE épületéhet a katona tisztből lett kancellár, a diákok nem engedték be Szarka Gábort. A majdnem hihető dumája a Horthyt is kedvelő kancellárnak az volt, hogy így sajnos nem tud béreket utalni, de már egy pénzügyi alapismeretekkel rendelkező általános iskolás is tudja, ez nagyon kamu duma. Mi azt hittük egy ezredes kreatívabb és nem lydincskodik , így jó lenne már valami hihetőt is kitalálnia Szarka ezredesnek.

 

Szarka Gábor volt ezredes, a Színház- és Filmművészeti Egyetem frissen kinevezett kancellárja ígéretéhez híven elment a diákok által blokád alá vett SZFE-re, délelőtt 10 óra előtt néhány perccel ért oda. A diákok, akik csütörtök reggelre megerősített őrséggel készültek, nem engedték be, ugyancsak ígéretükhöz híven.

Szarka azért kísérelt meg bejutni az épületbe, mert állítása szerint csak ott tudja aláírni az intézmény dolgozóinak fizetési papírjait, ám a hallgatók és az SZFE bérszámfejtéssel foglalkozó munkatársa már korábban jelezték, hogy ez szerintük nem igaz.

Nos szerintünk is kamu duma ez az ezredes részéről és mi hittünk benne, hogy ennél azért kreatívabb egy honvédségi tiszt.Úgy tűnik tévedtünk.

Most a hallgatók felajánlották Szarkának, hogy a dokumentumokat kihozzák, azokat az utcán aláírhatja. Szarka ebbe nem ment bele. Mint mondta, mindenki meg fogja kapni az elmaradt fizetését, de egy olyan helyen fogja aláírni a dokumentumokat, amit a kuratórium jelöl ki neki.

A kancellár végül felolvasott egy közleményt, ami szerint a kuratóriummal egyetértésben elutasítja az egyetemfoglalást. A tanulmányi félév elismerésének sorsa szerinte az oktatók kezében van, az SZFE vezetése nem vállal felelősséget az oktatás színvonaláért. Az SZFE új vezetése ehelyett mostantól az egyetem teljes megújítására koncentrál.

Néhány perccel Szarka bejutási kísérlete után az SZFE hallgatói sajtótájékoztatót tartottak. Ebben elmondták, hogy fenntartják az egyetemfoglalást, ennek megszüntetését továbbra is az eddigi követeléseik teljesítéséhez kötik. Arról is beszéltek, hányan támogatják a hallgatók közül a blokádot.

Rendszeresen készítenek erről kérdőíveket, a legújabbat 283-an töltötték ki a 353 nappali tagozatos diákból. A kitöltők 80 százaléka elfogadhatatlannak tartja a kuratórium eddigi tevékenységét, 89 százalék szerint az egyetem korábbi autonómiája teljesen elveszett, és 95 százalék szerint fenn kell tartani az épületek blokádját.

(csákány)