hirdetés

Próbálja a kultúráért felelős államtitkár a kedélyeket nyugtatni a Színház és Filmművészeti Egyetem körül kialakult helyzet miatt. A Fővárosi Nagycirkuszt is és az artistaképzést sikerre vivő Fekete szerint az új kuratórium nem akar rosszat, erre mondhatni ő a garancia.

Fekete Péter a kultúráért felelős államtitkár megpróbálta megnyugtatni a Színház és Filmművészeti egyetem diákjait és tanárait, akik az új kuratórium miatt aggódnak.

Az államtitkár egy interjúban közölte: nagyon bízik abban, hogy az ott tanuló diákok és a tanárok is látni fogják, hogy az új kuratórium nem rosszat akar, hanem előre felé mozdítja az egyetem sorsát”

A politikus szerint Gyurcsány Ferencnek Vidnyánszky Attilát és a kuratórium tagjait megfenyegető nyilatkozata után felértékelődött Tarlós István volt főpolgármester tevékenysége.

Szerinte bebizonyosodott, hogy két cikluson keresztül a fővárosban egyetlen színházi vezető és művész sem vált földönfutóvá, mert mint Fekete Péter mondta, az elmúlt 8-10 évben hihetetlen odafigyeléssel adott teret Tarlós István a másként gondolkodó színházaknak.

Az államtitikár nevéhez köthető, hogy a Fővárosi Nagycirkusz újra régi fényében tündököl. Az ő vezetése alatt a magyar cirkusz és varieté ismét nemzetközi hírű lett, akárcsak a magyar artistaképzés is. Azaz a cirkuszokkal jót tett. Nem ártott nekik. Így ha ő garanciát vállal arra, hogy a SZFE-nél csak jó dolgok fognak történni, akkor azt el lehet hinni és be is fogja tartani.

 

( Csákány )