hirdetés

Elindultak a pletykák, hogy a Marton László-ügy miatt szerződése lejárta előtt meneszthetik a Vígszínház igazgatói posztjáról Eszenyi Enikőt, aki nyolcadik éve vezeti az intézményt.

eszenyiMár mennek a találgatások arról, hogy Eszenyi meddig marad igazgató. Sokak szerint hamarosan távozik. A jól értesültek úgy tudják, az igazgatói székben Rudolf Pétert látnák szívesen.

Az ATV megkereste az ügyben illetékes főpolgármestert. Tarlós István pedig határozottan cáfolta, hogy Eszenyi menesztése napirenden volna. Mint fogalmazott:

Tekintettel arra, hogy ebben egyedül én dönthetek, nyugodjanak meg, és ne határozzák meg nekem az újságírók, hogy kiket küldjünk el, és kiket ne. Őszintén megmondom, ha egyáltalán foglalkoztam volna azzal a gondolattal, hogy Eszenyi Enikőt elküldjük, ezek után már akkor se küldenénk el.