hirdetés

Kilencven éves korában meghalt Monica Vitti olasz színésznő, közölte Róma egykori polgármestere, Walter Veltroni a Twitteren.

 

Roberto Russo, aki éveken át társa volt, megkért, hogy közöljem, Monica Vitti nincs többé. Mély gyásszal, szeretettel és nosztalgiával teszem meg ezt – áll a tweetben.

Vitti Michelangelo Antonioni filmjeivel vált híressé a ’60-as években, A kalandért BAFTA-ra is jelölték, de Az éjszaka, a Napfogyatkozás és a Vörös sivatag is fontos szerepei voltak. Sokat játszott Alberto Sordi, Marcello Mastroianni és Alain Delon oldalán, de híres parnterei voltak Richard Harris, Terence Stamp, Michael Caine és Dirk Bogarde is. Díjak sorát nyerte hazájában és a nemzetközi porondon is. 1973 óta élt párkapcsolatban Roberto Russóval, de csak 2000-ben házasodtak össze.

Monica Vitti több mint húsz éve visszavonult a reflektorfényből Alzheimer-kórja súlyosbodása miatt, férje és egy szakápoló gondozta. Utoljára A párizsi Notre Dame egy musical-verziójának premierjén volt látható nyilvánosság előtt.

( Horváth Sz.)