hirdetés

Több hónapos harc után nagy vonalakban megállapodott egymással a Magyar Tudományos Akadémia és a Palkovics-minisztérium. Az MTA belement, hogy leválasszák róla a kutatóintézeteit, cserébe az intézethálózat (egyelőre) egyben marad, megőrzi az MTA brandet, az MTA meg formálisan a vagyonát. Azt, hogy ezt, hogy töltik meg tartalommal, mennyire sikerül megóvni a tudomány autonómiáját, még a jövő zenéje. A kutatók szerint az MTA elnöke meghátrált és ezt felháborítónak tartják és követelik a megállapodást az MTA ne fogadja el.

 

ISmét forr a levegő az MTA körül. Azonban most a kutatók elégedetlenek és érzik úgy cserbenhagyta őket Lovász elnök. Nos ez nem várt fordulat az MTA körüli kavarásban.

Pénteken újabb tárgyalási forduló zajlott a tudományfinanszírozás átalakításáról a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) és az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) között, és a felek hosszú idő után közel kerültek a megállapodáshoz. Lovász László MTA-elnök és Palkovics László közös szándéknyilatkozatot írt alá – derült ki az MTA közleményéből.

Sokak szerint több is ez szándéknyilatkozatnál, lényegében az Akadémia és a kormány közötti megállapodásról van szó, ha fontos részletekről nincs is még döntés, illetve az MTA elnökségének és közgyűlésének is rá kell erre bólintania.

Az MTA kutató intézetének dolgozói felháborodtak, hogy az elnök meghátrált és elengedte a kezüket. Éppen ezért azt követelik, hogy Palkovics és az akadémia elnöksége határolódjon el a mostani szándéknyilatkozattól. Ez ugyanis sem az MTA sem a kutatók érdekeit nem szolgálja.

Nézzük először a megállapodás főbb pontjait.

A szándéknyilatkozat értelmében az MTA tudomásul veszi, hogy a kormány kiszervezi a kutatóintéze hálózatot 2020.01.01.-től

Cserébe a kormány elfogadta, hogy a hálózat működtetése az alábbi elvek szerint fog történni.

A kutatóintézet-hálózat egyben marad, bármilyen strukturális változásról az új Irányító Testület fog dönteni.

Ezt a testületet közösen állítják fel, de a tudományos közösség adja majd a többségét.

Az intézethálózat vagyona az MTA tulajdonában marad.

Az intézetek ugyan függetlenednek, de továbbra is használhatják majd az MTA brandjét, ha megfelelnek az MTA követelményeinek.

A kutatóintézet-hálózat világos, hosszú távú stratégia mentén (beleértve a finanszírozást is) működik.

Az intézethálózat működtetését önálló jogi személy végzi. Ennek jogi formáját a tárgyaló felek később egyeztetik.

Palkovics miniszter biztosítja a 2019. január 1. és 2019. május 31. közötti időszakra az MTA kutatóintézet-hálózat működését szolgáló személyi és dologi forrásokat.

A fenti elvek szerinti megállapodást követő időszakban az új irányítási rendszer életbe lépéséig az MTA kutatóintézet-hálózatának finanszírozása legalább a 2019. évi színvonalon biztosított.

A kormány célja a kutatási források jövőbeli növelése.

A két fél megállapodott, hogy a következő hetekben kidolgozzák a fenti pontok részleteit, és az így születő javaslat a megfelelő eljárásrendben az Akadémia legfőbb döntéshozó testülete, a Közgyűlés elé kerül.