hirdetés

Szolidaritási akcióval zavarta meg két Berlinben élő képzőművész a magyar kultúrpolitikai képviseleten rendezett filmvetítést. Felemeltek simán egy SZFE-s piros-fehér kordonokból álló jelképét a filmvetítés kellős közben. A Collegium Hungaricum vezetése szerint csak egy nevetséges estéről van szó.

 

A Collegium Hungaricum Berlinben (CHB)épp Erdély Miklós magyar avantgárd művész 1977-es „Álommásolatok” című filmje ment, amikor besétált két férfi, és az SZFE-tüntetések szimbólumává vált piros-fehér csíkos terelőszalaggal a vászon elé állt.

A „Képek dialektikája – A fotográfia közege a magyar művészetben 1970-2000” című rendezvényt zavarták meg, amely a European Month of Photography program része. Ez Németország legnagyobb fotófesztiválja.

Két gyötrelmesen hosszú perc után a Collegium Hungaricum vezetője, Dr. Nagy Márta megállította a filmet. Előtte megpróbált szóba elegyedni a két művésszel, de ők nem mondtak semmit, majd csendben kivonultak.

Vegyes fogadtatásban részesült az akció. Legalábbis a kormányhoz hű gondolkodók körében.

Azt gondolom, hogy ez egy elég nevetséges spontán akció. Igazából én úgy látom a lényeget, hogy csak meg akarták zavarni a vetítést – mondta Nagy, hozzátette, hogy „mindig szeretünk mindent megbeszélni a házban. És ez (az akció) természetesen nem volt helyénvaló”, ugyanis nincs rendben, hogy a tüntetők összekapcsolják a jelenlegi magyar politikát és a rendező munkásságát – miközben Nagy szerint sem tetszene Erdélyinek, ami ma Magyarországon zajlik.

És én úgy látom, hogy a kettőnek egyszerűen semmi köze egymáshoz. A művészet természetesen mindenkor szabad. Tehát ha beleegyeznek, folytatjuk a filmet– zárta rövidre Nagy.

Nos a művészet szabad, és a vélemény is Berlinben.

(Ajtai)