hirdetés

Bár a szakszolgálatok mindig is kiemelten figyelték és védték, és sok esetben jelen is voltak a közmédiában, most bombaként robbant a hír, hogy a KNBSZ feladatainak végrehajtásához az MTI Naphegy téren lévő épületében bérel irodát.

 

MTI székházAz LMP honanyája Demeter Márta  arról kérdezte a honvédelmi minisztert, mit keres a köztévében a katonai titkosszolgálat. Az ellenzéki politikus a Russia Today magyarországi helyiségbérlete miatt a MTVA ellen nyert per után kapta meg az MTVA-tól bérlő jogi személyek listáját.

A bérlők között a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat (KNBSZ) is szerepelt, amire magyarázatot várt a minisztertől.

Benkő Tibor szerint ebben nincs semmi különleges, de valójában az MTI-től bérelnek helyiséget, amihez a tárcának nincs sok köze.

A KNBSZ a törvényben felsorolt feladatai végrehajtásáért szerződés alapján bérel híranyagszolgáltatást és egy helyiséget az MTVA (MTI) Naphegy téri telephelyén. Ott a törvényi előírásoknak megfelelően a híranyagszolgáltatás folyamatos feldolgozását végzik.

A szerződés megkötése, illetve módosítása nem a Honvédelmi Minisztérium hatásköre.

Régebben is voltak szakszolgálat személyek a közmédia épületeiben, ami érthető, hisz védeni kell ezen objektumokat. Igaz ennyire nyíltan sosem vállalták fel mint most, de ez van. Bízunk benne nem azért vbannak ott a katonai szakszolgák, hogy a híreket cenzúrázzák, mint a híres amerikai filmben a Jó Reggelt Vietnámban, hogy melyik hír mehet és mi nem.