hirdetés

A mai világ a vesztébe rohan, ezt halljuk naponta, ez ömlik ránk folyamatosan… mindenhonnan.

 

Egyesek a környezet rombolását tartják fő okként számon, és magukat megmentői szerepbe képzelve egy állat életét, egy fa épségét előbbre valónak vallják egy ember életénél. Isten helyett a természetet tartják a fő éltetőnek és teremtőnek, közben nem veszik észre, hogy egy manipuláció részeseként nem a saját véleményüket, meggyőződésüket hangoztatják erőszakosan, hanem mágnások pusztító tervét hajtják végre önként és makacsul.

Mások jövendöléseket sorolnak, Isten büntetését, világvégét, új egyiptomi csapásokat. A Sátán eljövetelét jósolják, végzetes időket. A pusztulást büntetésként, bosszúként láttatják és az apokalipszis képének téves révületében élik mindennapjaikat.

Nos, tévednek! Valóban jó úton haladunk abba az irányba, hogy jelen civilizációnk végképp megsemmisüljön, csakhogy az ok teljesen más.

A mai korból kiveszett az Ember. Nem tűnt el nyomtalanul, hanem átalakult. Az ember –Isten az ő arcmására teremtett alkotása –, lealacsonyodott lénnyé vált. Nem más, mint nyersanyagforrás, extra profit elérésére alkalmas eszközként nyilvántartott tétel… – egy listán…

Valóban ennyi ma az ember, ennyit ér ma az ember élete?

Nos, egyesek szerint, akik élet és halál urainak képzelik magukat, ekként kezelnek minket, mi pedig ezt megszeppenve hagyjuk. Terelgetnek minket, akár egy falka éhes farkas, mi pedig eszünket vesztve rohanunk a szakadék felé. Egymás ellen fordítanak minket, gyűlöletet hintenek úton-útfélen, hiszen tudják, hogy amíg egymást gyűlöljük, addig ők, a valódi bűnösök biztonságban vannak.

Az ember pedig, engedelmesen gyűlöl, hiszen fél és ez a rettegés elvakítja. Gyűlöl az Ember, mert a másik oltott, vagy éppen nem oltott, mert egyetért vagy nem egyik vagy másik iránnyal, mert hisz egyik vagy másik orvosnak, szakértőnek, látnoknak, jóslatnak és sorolhatnánk, még minek és kinek. Az internet olyanná vált, mintha a pokol kapuján kapna ez ember betekintést. A gyűlölet, a harag az egekig ér.

Közben advent van, a várakozás, a szeretet, a belső elcsendesedés és öröm időszaka. Valóban várunk és vágyakozunk Jézusra? Valóban hisszük a megváltást és követjük Őt cselekedeteikkel?

Nem, egyáltalán nem úgy tűnik. A hit helyett, a félelem káosszá válik és ebben a káoszban maga az Ember kéri, sőt követeli a rendet és a diktatúrát, azt, hogy vezessék azok, akik ezt a helyzetet teremtették. Magyarország egyelőre még a béke kicsiny szigete ebben a hatalmas viharban, és az országot vezetők mindent elkövetnek, hogy mentsék azt, ami még menthető, de a sötét felhők itt is gyülekeznek. A harag már itt is elszabadult, a nép egyszerű fiai – még a korábban azonos, olykor a keresztényi elveket vallók is – egymás vesztét kívánják.

Ezen tűnődve képek elevenednek meg a történelem homályából. Félelmetes, szégyenteljes képek, amelyekből okulnia kéne a ma élőknek.

Haszonlesők, akik lelketlenül, más javát óhajtva, máglyára küldték szomszédjukat, hamisan boszorkánysággal vádolva őt. Boldogan vitték aztán haza a vérdíjként kapott tehenet, mert nekik ennyit ért embertársuk élete.

Vérgőzös tekintetű tömegek tűnnek ezután fel, akik Isten és Jézus nevében gyilkoltak és gyújtogattak, aztán a nagy forradalomban ártatlanok életének kioltásával csillapították alantas gyűlöletüket. Később a nép a szocializmusba vetett hittől vezérelve követelte azok életét, akiket azelőtt ünnepelt. Félt, hasznot remélt, fosztogatott, mindent és mindenkit elárult.

Ma, ugyanezt a félelmet érezni, ugyanezt a pusztító haragot, amely újra az ártatlanok ellen irányul, és ugyanúgy elárulják a jót.
Meglepő volna ez? Egyáltalán nem, hiszen a végkifejlet, a bűn, majd a bűnhődés előre borítékolható, mégis nehéz látni, tudni, elviselni azt, ami most kezdődik és a szörnyű vég még messze van…

A káosz urai elégedetten hátradőlnek, hiszen a jól bevált, több ezer éves recept újra működik. A nép egyik része engedelmesen gyűlöl, amíg a másik része engedetlenül gyűlölködik, ám, ezek őket is kezükben tartják. Tüntetéseket is szerveznek nekik, egyszerre több országban és fel sem tűnik senkinek, hogy egyszerre vonulnak utcára, szinte órára pontosan, ahol majd szegényeket – példát statuálva – jól összeverik a szervezők rendőrei. Mindenkit manipulálnak és mindenkit behálóznak, hiszen a világháló segítségével profiloznak, így mindenkinek azt közvetítik, amit hallani akar, és amiben hinni szeretne. Az őrület pedig, egyre fokozódik, ahogyan a hírek fojtogatnak. Váltogatják egymást az agyatlan celebekről szólók, a földönkívüliekről, vagy éppen a pusztító aszteroidákról szólókkal. Csodaszereket kínálnak, közben azt hirdetik, hogy nem bízhatunk a gyógyszerekben. Katasztrófákról tudósítanak, „brutális” időjárást jósolnak, amit valójában ők hoznak létre. Emberi jogokról hazudoznak, miközben megfosztanak bennünket legalapvetőbb, Istentől kapott jogainktól. A nép ennek hatására elkezd mindentől rettegni.

Ördögi játék ez olyanoktól, akik magukat isteneknek képzelik, de mégsem őket hibáztatjuk nyomorúságunkért. Ki tüntet most a betiltott karácsonyért? Ki tüntet a Szűzanyáért? Ki vonul utcára a meggyilkolt csecsemőkért?

Még maga a vatikáni vezér sem, aki azzal van elfoglalva, hogy utazó követként a migránsokról és a demokráciáról szónokoljon, és akit nagy pompával fogadnak, miközben az egyetlen ellenszegülőt, az öreg ortodox papot, aki azt kiáltja, hogy „a pápa eretnek”, rendőrök taszítanak durván az utca kövére.

Milyen eltorzult világban élünk mi ma? Nem tudjuk, talán, hogy mit hogyan kell csinálnunk?

Ne áltassuk magunkat, hiszen Krisztustól kétezer évvel ezelőtt olyan „használati utasítást” kaptunk, amely annyira egyszerű, hogy egy gyermek számára is érthető. Mondhatjuk, hogy a sátáni gépezet megállíthatatlan, de erre egyetlen válasz az, hogy Isten teremtménye, az Ember – ha a hit erős benne – legyőzhetetlen. Most, advent idején, három dolgot kötelességünk megtenni: imádkozni, szeretni, embernek maradni… ezáltal a világ – legalább – egy parányi része máris jobbá válik.

(szerző: Czeglédi Andrea )