hirdetés

Tóth Ivett a 20. helyen végzett a Helsinkiben zajló műkorcsolya- és jégtánc-világbajnokság női versenyében, ezzel megszerezte Magyarország első hivatalos kvótáját a 2018-as, pjongcsangi téli olimpiára. A dobogó legfelső fokára ismét az orosz Medvegyeva állhatott, mögötte pedig két kanadai végzett.

 

tóth ivett műkorcsolyaNoha az már biztos, hogy sífutásban és alpesi síben lesznek magyar indulók, erről azonban a nemzetközi szövetség csak a jövő januári ranglistazárást követően küld értesítést, így hivatalosan Sebestyén Júlia tanítványa az első magyar, aki indulási jogot szerzett a jövő februári ötkarikás játékokra.

 

Egyéniben 24 kvótát osztottak ki a vb-n, de a helyezési pontszámok alapján az országok akár több indulási joghoz is juthattak, mint ahány versenyzőjük indult a finn fővárosban, azaz a legjobb 24-et felvonultató kűr elérése még nem jelentett biztos indulási jogot. Tóth az olimpiai rangsorban 23. lett.

A 18 éves magyar műkorcsolyázó a rövidprogram után a 14. helyen állt, de pénteki kűrjében egyszer elesett, többször pedig bizonytalankodott, így hat pozíciót rontott. Célját azonban így is elérte a kvóta megszerzésével, ami nem névre szóló, hanem az országnak jár.

Nem lehetek csalódott. Hosszú szezon volt és a kűrre mentálisan elfáradtam  – mondta Tóth Ivett, aki elárulta, megérte nagyobb hangsúlyt fektetni a rövidprogramra, mert így bejutott a döntőbe és annak köszönhetően szerzett kvótát is.

Sikerült előrelépni ebben a szezonban, jövőre pedig még jobb szeretnék lenni.-mondta a sportolónk.

A világbajnoki győzelmet a várakozásoknak megfelelően a világ- és Európa-bajnok orosz Jevgenyija Medvegyeva szerezte meg, aki a tavalyi évhez hasonlóan mind az Eb-n, mind a vb-n a legjobbnak bizonyult. Teljesítményét jól jellemzi, hogy a nőknél még senki nem kapott ilyen magas pontszámot a szabadkorcsolyázására, egyúttal összpontszámot sem. Mögötte két kanadai, Kaetlyn Osmond és Gabrielle Daleman lett a második és harmadik. Szombaton a férfiak és a jégtáncosok kűrjével zárul a vb.