A PSZ inkább tanítás után tüntetne
2016-03-21 19:16
A Pedagógusok Szakszervezete, a PSZ azt javasolja, hogy a pedagógusok március 30-án délután négy óra után, munkaidőn kívül fejezzék ki véleményüket a köznevelés helyzetéről. Azaz a Tanítanék! Mozgalom felhívásával kissé szembe megy a szakszervezet, ami érthető, hisz a törvényesség betartása a fő szempontja a PSZ vezetőinek.
Az érdekvédelmi tömörülés eljuttatott közleményében azt írta: fontos, hogy a véleménynyilvánítás ideje alatt se maradjanak a gyermekek felügyelet nélkül.
Kitértek arra is, az alkotmányos jogokat összevetve úgy ítélik meg, a köznevelési intézményekben dolgozóknak állást kell foglalniuk abban a kérdésben, hogy a Tanítanék! Mozgalom felhívása alapján március 30-án élnek-e a véleménynyilvánítás jogával. Hangsúlyozták, a véleménynyilvánításra vagy attól való távolmaradásra senki nem késztethető. Hozzátették: nem lehet munkajogi következménye annak, ha valaki a véleménynyilvánítás jogával a javasolt időpontban él, és tanuló nem marad ellátatlan.
Pukli István iskolaigazgató, mint ismeretes, március 15-én, a fővárosi Kossuth téren tartott demonstráción bocsánatkérésre szólította fel a kormányfőt és az államfőt „az elmúlt hat évben megalázott emberektől”, és érdemben tárgyalóképes kormányzati delegáció felállítását követelte. Ha ez nem történik meg március 23-án éjfélig, akkor március 30-ára egyórás sztrájkot hirdetnek – jelentette ki. A Teleki Gimnázium vezetője hozzátette: erre az egy órára leáll az élet, és kimennek majd az iskola épülete elé.