hirdetés

Tilos farkasra lőni. Svédországban fél évszázad után, 2010-ben és 2011-ben újították fel a farkasvadászatot. Azonban most váratlanul helyt adva állatvédő szervezetek keresetének, még a vadászati idény kezdete előtt leállíttatta a farkasvadászatot Örebro és Värmland térségében a bíróság.

 farkas

 

A karlstadti körzeti bíróság döntése szerint a helyi hatóságok túllépték hatáskörüket, amikor engedélyezték a veszélyeztetett faj vadászatát. A térségben a hét végén kezdődött volna meg a vadászszezon. Tom Arnbom, a Természetvédelmi Világalap (WWF) svédországi szervezetének illetékese méltatta a bíróság döntését, de csalódottságának adott hangot amiatt, hogy a természetvédőknek bírósághoz kell fordulniuk azért, hogy érvényre juttassák a jogszabályokat. Svédországban fél évszázad után, 2010-ben és 2011-ben újították fel a farkasvadászatot, 46 álltatot elejtve, ami az Európai Bíróság bírálatát váltotta ki. A farkasvadászat érzékeny téma nemcsak Svédországban, hanem más európai országokban is, ahol a vadállat populációja az elmúlt évtizedekben ismét megerősödött.

A korábbi jobbközép svéd kormány szerint túlságosan elszaporodtak a farkasok az ország egyes részeiben, a 400 egyedet kitevő állományt 270-re akarták csökkenteni.

A szociáldemokraták és zöldek jelenlegi kormánykoalíciója megosztott: a mezőgazdasági tárca engedélyezi a farkasvadászatot, míg a környezetvédelmi tiltja.