Ukrajna visszafoglalta az oroszok által megszállt területek felét
2023-07-23 19:50
Az amerikai külügyminiszter közölte, hogy Ukrajna visszaszerezte az oroszok által elfoglalt területek felét már. Zelenszkij és Ukrajna katonái megfogadták az odesszai Krisztus Színeváltozása katedrálisuk lebombázását megbosszulják, amit Sztálin is megpróbált lerombolni. Putyin sajnos a rettegett orosz diktátor Sztálin nyomdokaiba lépett szimbolikusan is.
Bár eddig mindneki azt hangoztatta, legfőképp a magyar közmédia majdnem újságírói , hogy az ukrán seregek csúfosan nem haladnak, ami sehogy sem volt igaz. De most ezt a kamu licit is szétlőtte a CNN. Tény, hogy lassabban haladnak az oroszok által megszállt területek visszafoglalásával Zelenszkij katonái, de haladtak és haladnak. Az amerikai külügyminiszter pedig tiszta vizet öntött a pohárba.
Ukrajna visszavette az eredetileg elfoglalt területeinek 50 százalékát – jelentette ki Antony Blinken a CNN-nek adott interjújában.
A tárcavezető hangsúlyozta: a június elején megkezdett ukrán ellentámadás még messze nem ért véget, vélhetően még hónapokig folytatódnak a műveletek. Blinken szerint Kijevnek „nagyon kemény harcra” kell készülnie, ha folytatni akarja a területszerzést.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök korábban úgy nyilatkozott, hogy az orosz erőkkel szembeni előrehaladás „lassabb a kívánatosnál”.
Eközben szabadtéri misét tartottak Odesszában a lebombázott Krisztus Színeváltozása Katedrális előtt. A 19. század elején épült katedrális épülete az éjszakai orosz támadás alatt sérült meg.
Oroszország tagadja, hogy tudatosan, precíziós lőszerekkel támadta meg a katedrálist, ám Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter arról posztolt, hogy szerinte a megszállók szisztematikusan pusztítják az ukrán ortodox egyházat és annak intézményeit.
Az ukrán ortodox egyházat egyedül Oroszország veszélyezteti – írta Kuleba.
A Sztálin és Putyin által immár így kétszer lerombolt odesszai Krisztus Színeváltozása Katedrális 1794 és 1808 között épült. A bolsevikok 1936-ban felrobbantották, majd miután Ukrajna visszanyerte a függetlenségét, 1996 és 2006 között újjáépítették. 2023. július 23-án, vasárnapra virradó éjszaka a katedrálist orosz rakétatalálat érte – fogalmazott Twitter-bejegyzésében az ukrán védelmi tárca.