hirdetés

Hiába volt a V4-ek nagy összefogása, hiába volt az euro milliók felajánlása, hiába vitt Orbán Viktor a kis hátizsákjában a több mint 2 millió magyar véleményét. Nem érte el célját a lengyel elnök Donald Tusk a brüsszeli EU-csúcson.
hóban a menekültekCsökkent ugyan a vita heve, ám még mindig nagyon nehéz kérdés a menekültkvóták ügye – magyarázta Donald Tusk, hogy nem sikerült megállapodásra jutni a menekültválság kezelésére kidolgozott kvótarendszerrel kapcsolatban a brüsszeli EU-csúcson.

A találkozó előtt az Európai Tanács lengyel elnöke jelezte: a maga részéről nem támogatja az Európai Bizottság részéről javasolt kötelező áthelyezési rendszert, már csak azért sem, mert nincs ebben egyetértés a tagországok között. A kötelezőség megszüntetésének legnagyobb támogatói között van a magyar kormány is, az erős nyugati államok, Németország és Franciaország azonban a kötelező vállalások fenntartását szeretnék. A menekültügyi kvóták feladását elutasította Christian Kern osztrák kancellár is.

Tusk most azt mondta, tovább próbálkozik a konszenzus elérésében. Orbán Viktor magyar miniszterelnök a maga részéről teljes erővel vetette magát bele ebbe a vitába, a csúcs előtt és közben több videón is beszélt arról, hogy “harcolni fog”.

A miniszterelnök azt is jelezte: a határvédelemben és a menekülőknek az EU határain kívüli megállításában egyetértés van a tagországok között. Ezzel kapcsolatban a visegrádi négyek tettek felajánlást még csütörtökön, ez alapján 35 millió euróst tettek az olasz kormány által vezetett, az Európai Bizottság együttműködésével létrejövő, a líbiai határok védelmét célzó kezdeményezéshez.

A csütörtökön kezdődött találkozó egyetlen kézzel fogható eredménye így az, hogy a huszonhetek jóváhagyták a Brexit-tárgyalások második szakaszának a megkezdésére vonatkozó javaslatot.