Trump besértődött és lemondta a talit
2018-05-24 19:26
Donald Trump csütörtökön bejelentette, hogy elmarad a Kim Dzsongun észak-koreai vezetővel június 12-re Szingapúrba tervezett csúcstalálkozója, írja az MTI.
Trump a Kim Dzsongunhoz címzett lemondó levelében azt írja, hogy nagyon várta a találkozót, de az észak-koreai vezető azóta olyan megnyilvánulásokat tett, amit ő nagyon dühösnek és ellenségesnek érzett, ezért úgy látja, továbbá nincs értelme a várva-várt találkozónak.
Azt írja, mindkét fél és az egész világ érdekében most inkább ne találkozzanak. „Ön az észak-koreai nukleáris erők nagyságáról beszélt, de a mi nukleáris erőnk olyan hatalmas, hogy imádkozom Istenhez, hogy soha ne kelljen használnunk” – írta.
Az amerikai elnök szerint alkalmatlan, nem megfelelő, az időpont a régóta tervezett találkozó megtartására, amelynek egyik fő témája éppen Észak-Korea nukleáris programjának felszámolása lett volna. Hozzáteszi: nagyon várja, hogy „majd egyszer” le tudjanak ülni egymással.
Trump egyúttal az Észak-Koreában raboskodó három amerikai állampolgár szabadon engedését is megköszönte Kim Dzsongunnak. A döntést a levélben „szép gesztusnak” nevezte, és írásban is rögzítette, hogy mennyire nagyra értékeli azt. A foglyok szabadon engedését Mike Pompeo amerikai külügyminiszter érte el, amikor nemrég Észak-Koreába repült, hogy előkészítése a csúcstalálkozót.