hirdetés

Még mindig öt békés tüntető állapota válságos. Durva erőszakba fulladt a hét hete tartó, eddig zömében békésen zajló több százezres tüntetéshullám legújabb megmozdulása Hongkongban. Maszkos férfiak ugyanis tömegesen támadtak rá a demonstrálókra egy vasútállomásán.

 

Helyszíni beszámolók szerint a tüntetők már hazafelé indultak, amikor szinte a semmiből lerohanták őket botokkal és vascsövekkel a maszkos támadók. A banditák csak a fekete pólós emberekre utaztak, ezt a színt viselte ugyanis a legtöbb tüntető aznap este is.

Gwyneth Ho újságíró a helyszínen tartózkodott és élőben közvetítette az eseményeket, amikor elkezdték őt is ütlegelni.

Egyelőre nem tudni pontosan, ki szervezte meg a támadást, de a gyanú szerint egy Kínát támogató bűnszervezet tagjai lehettek az elkövetők. Az eset azért is aggasztó, mert a rendőrség több mint egy óra alatt ért ki a vasútállomáshoz, és addigra a támadók rég eltűntek. Pedig Hongkongban a legmagasabb az egy főre jutó rendőrök száma.

Az incidenst követően az egyenruhások csak annyit közöltek, hogy egyelőre nem tartóztattak le senkit, de nyomozást indítottak.

A tüntetők azzal vádolják a hatóságokat, hogy szándékosan hagyták randalírozni az elkövetőket. Összesen 45 embert kellett kórházba szállítani, közülük egynek életveszélyes, ötnek súlyos az állapota.