hirdetés

Elöntött a víz Tonga alacsonyabban fekvő részét. Az elő jelzett cunami hatalmas hullámokkal érkezett. Szerencsére felkészülten várták az özönvízre a helyiek. A cunami templomokat, iskolákat, üzleteket, és lakóházak százait öntötte el.

 

Elérték a cunamihullámok a csendes-óceáni Tonga szigetét azután, hogy a helyi hatóságok szökőárriadót rendeltek el – írja a BBC. A jelenséget egy óriási víz alatti vulkánkitörés okozta mindössze 65 kilométerre a szigettől. A Hunga Tonga-Hunga Haʻapai elnevezésű vulkán kitöréséről nem mindennapi felvétel készült.

A Twitteren azóta számos videó megjelent arról, hogy a szigetet elért hullámok elárasztanak számos épületet, köztük egy templomot, és helyi családok otthonait is, valamint helyu szemtanúk szerint hamu hullott a fővárosra,Nuku’alofára.

Az egyik tongai lakos, Mere Taufa elmondta, hogy a kitörés akkor történt, amikor a családja vacsorára készült, és öccse azt hitte, bombák robbannak a közelben. A vulkánból kiömlő gáz-, füst- és hamucsóvák 20 kilométerre lövetlek az ég felé – közölte a Tonga Geological Services.

A nyolc perces kitörés olyan hangos volt, hogy azt hallani lehetett a több mint 800 kilométerre lévő Fidzsi-szigeteken is. A Fidzsi-szigetek kormánya szökőárral kapcsolatos figyelmeztetést adott ki, és evakuációs központokat nyitott az alacsonyan fekvő tengerparti területeken élők számára. A több mint 2300 kilométerre fekvő Új-Zélandon is a kitörés okozta hullámokra figyelmeztettek. A helyi hatóságok szerint Új-Zéland egyes részein „erős és szokatlan áramlatokra, valamint előre nem látható hullámokra lehet számítani a parton egy nagy vulkánkitörést követően”.

(Németh Attila)