Stop a szervkereskedelemre
2014-06-24 18:45
Tiltják. Az emberi szervekkel való kereskedelem teljes tilalmának fenntartása mellett foglalt állást az Európa Tanács Strasbourgban ülésező parlamenti közgyűlésének szociális ügyekkel foglalkozó bizottsága.
Az egyhangúlag elfogadott nyilatkozatban a testület aggodalmának ad hangot a közelmúltbéli javaslatokkal összefüggésben, hogy a beültetendő szervek hiányát azok „valamilyen formában történő kereskedelmi forgalomba bocsátásával” kellene orvosolni. A szervkereskedelem teljes tilalma a bizottság szerint az emberi méltóság nemzetközi dokumentumokban lefektetett egyik alapelve. „Emberi szerveket sem eladni, sem megvásárolni nem lehet, és sem a szervdonor, sem más számára nem nyújtható anyagi előny vagy ahhoz hasonló ellenszolgáltatás” – szögezi le nyilatkozatában a bizottság, amely arra is emlékeztet, hogy egy készülő többoldalú egyezmény értelmében Európa-szerte bűncselekménnyé nyilváníthatják emberi szervek ellenszolgáltatás ellenében történő eltávolítását.