hirdetés

Sarkozy tagad
2014-07-02 19:27

Folytatódik a példátlan politikai botrány. Rács mögött a magyar származású Nicolas Sárközy volt francia elnök, akit 15 órán át faggattak a nyomozók és öt év börtön is várhat rá. Akárcsak ügyvédjére, aki ellen már vádat is emeltek. Nos már most mennek a találgatások, hogy Sarkozyből vagy nemzeti hős lesz vagy egy bukott politikus. A tét nem kicsi. Az azonban tény Franciaország most bebizonyítja,hogy náluk senki sem érinthetetlen.

Franciaországban még sosem vettek őrizetbe volt elnököt, ráadásul titokban még le is hallgatták és megfigyelték. Befolyással üzérkedés és nyomozási titkokba való betekintés gyanújával fogták el, és egyelőre akár két napot is cellában tölthet Sárkozy, amíg kihallgatják. De jelen állás szerint örülhet, ha ennyivel megússza a dolgot, ami egyelőre elég valószínűtlen. Sárközy a felvételek tanúsága szerint látható értetlenséggel és szinte sokkolva fogadta a rendőröket. A háza környékét ellepte a sajtó, és végtelen tehetetlenség látszott az arcán. Ugyanis a saját fegyverével győzték le, most róla szereztek információkat a háta mögött, a tudta nélkül.

Az idén február 26. óta tartó nyomozásban egy informátori hálózatot lepleztek le, ami a rendőrségről, az ügyészségről és a bíróságokról szivárogtatott információkat, hogy az elnök egyből megtudja, ha eljárást terveznek ellene vagy egy hozzá közel álló személy ellen. De nem állt meg itt a bűnhálózat tevékenysége. A vád szerint tagjai több esetben is az elnöknek megfelelően befolyásolták a francia igazságszolgáltatást.

Ugyanebben az ügyben már kikérdezték Sárkozy ügyvédjét és a francia francia legfőbb bíróság két büntetőbíráját is. A nyomozók eredetileg Sarkozy és ügyvédje telefonhívásainak lehallgatása után fogtak gyanút. A lehallgatásra pedig egy korábbi nyomozás miatt volt szükség, ebben az ügyben azt vizsgálták, hogy Sarkozy a 2007-es elnöki kampányában fogadott-e el pénzt Moammer Kadhafitól, az akkor még hatalomban lévő líbiai diktátortól.

Az alku másik fele a diktátor halála miatt nem derülhetett volna ki. Akár még meg is úszhatta volna a volt elnök, viszont titkos jelek kerültek be a naplójába, amit lefoglalt a rendőrség. Sárközy ezt a számára hihetetlenül fontos naplót akarta mindenáron visszaszerezni.

A volt elnök Paul Bismuth álnéven tartott egy titkos mobiltelefont, ezt hallgatta a hatóság tavaly január 28. és február 11. között. A felvételeken Sarkozy és ügyvédje, Thierry Herzog azokról a rendőrségi ügyekről beszél, amelyekben a volt államfő is érintett. Elsősorban a Bettencourt-ügyről esik szó.

Ennek a lényege, hogy a gyanú szerint Sarkozy visszaélt Liliane Bettencourt-nak, Európa leggazdagabb asszonyának, a L’Oréal kozmetikai cégbirodalom örökösnőjének megrendült egészségi és pszichés állapotával, és meggyőzte őt, hogy törvénytelenül támogassa 2007-ben az elnökválasztási kampányát.

A Financial Times információi szerint Sarkozy válaszolt a nyomozók kérdéseire, ám egyelőre minden törvénysértést tagadott .