hirdetés

Oroszország történelmének eddigi legnagyobb katonai parádéján 16 és félezer katona, 194 haditechnikai eszköz köztük a legújabb, T-14-es Armata fegyverzetcsaládhoz tartozó harckocsi – vonult fel, és 143 repülő, illetve helikopter repült el a Vörös tér felett.

győzelem 4

A katonai parádé pontban akkor kezdődött, amikor a Kreml nemrég felújított Szpasszkaja tornyának órája elkongatta a 10-et. 2000 vendég a dísztribünről nézte végig a monumentális seregszemlét.

Több mint 16 ezer katona vonult végig, percenként 120 lépésel a moszkvai Vörös téren kínai, indiai és szerb csapatokkal együtt. Idén azonban nem csak a világháború évfordulója miatt övezte nagy figyelem a felvonulást. Oroszország hadseregének erejére szerette volna emlékeztetni a világot. Moszkva 2020-ig mintegy 400 milliárd dollárt fordítana a hadi fejlesztésre.

moszkva győzelem napja

A legnagyobb érdeklődés a legújabb orosz tankot, az Armata t14-est övezte. Ez erősebb, gyorsabb, nagyobb hatótávolságú mint elődei, és képes az ellene kilőtt tankelhárító lövedékeket is hatástalanítani. Bemutatták a Tigr péncélozott terepjárót, amelynek már a polgári változata is elkészült. De láhtatta a nagyközönség a legújabb légvédelmi rendszert, és a rettegett Yars típusú nukleáris robbanófejjel ellátott ballisztikus rakétákat, amelyek a világ bármely pontjára képesek csapást mérni. A 70. évfordulóra rendezett díszszemlén MIG29 és SU 27-ek a levegőben megformázták a 70-es számot, így repültek el a Vörös tér felett. A vadászgépek tűzijátékot lőttek ki és az orosz zászló színeivel festették meg az eget.