hirdetés

A korrupciógyanúba keveredett FIFA-elnök után most az UEFA vezére is foghatja a fejét. Michel Platinit ugyanis az Angol Labdarúgó Szövetség, az FA jelenleg nem támogatja, hogy induljon a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség, a FIFA elnöki posztjáért. Feltehetőleg a briteknek nem tetszik, hogy Blatter és Platini most egy gyanús kétmillió eurós ügy főszereplői.

platini-batter

Az FA közleménye szerint amíg nem zárul le a vizsgálat az európai szövetséget (UEFA) vezető, Platinit is érintő korrupciós ügyben és nem lesz világos a helyzet, addig felfüggesztik a támogatást.

Platinit és Joseph Blattert, a FIFA első emberét múlt csütörtökön függesztette fel tisztségéből a nemzetközi szövetség etikai bizottsága, ezzel eltiltva egyben őket a labdarúgással kapcsolatos mindenfajta tevékenységtől.

A 79 éves Blattert – aki 17 éve áll a FIFA élén és a tervek szerint februárban távozik – két hete a svájci szövetségi rendőrség korrupció gyanújával hallgatta ki, néhány nappal később pedig napvilágot látott a sajtóhír, amely szerint a játékosként háromszoros aranylabdás Platinivel szemben is nyomoz a svájci államügyészség. A vizsgálat azzal összefüggésben indult, hogy Platini kétmillió svájci frankot kapott Blattertől 2011 februárjában. A FIFA-elnök utóbb értékének megfelelő kompenzációnak nevezte az összeget, amelyet – mint mondta – tanácsadóként kapott Platini. Az UEFA-elnök úgy kommentálta a kifizetést, hogy 1999 januárja és 2002 júniusa között elvégzett munkájáért kapta meg késedelmesen a neki járó pénzt, annak idején teljes munkaidős tevékenységet végzett a FIFA-nál, és eleve tisztában volt azzal, hogy a neki járó teljes összeget csak később kapja meg.

A FIFA-nál az elnökválasztást február 26-ra írták ki, ugyanakkor a végrehajtó bizottság vasárnap Zürichben rendkívüli ülésen dönthet az esetleges halasztásról. Az ügyben megszólalt Theo Zwanziger, a Német Labdarúgó Szövetség (DFB) korábbi elnöke is, aki szerint a FIFA teljes végrehajtó bizottságának le kellene mondania.

A FIFA jelenleg az ügyészek és az FBI kezében van – mondta Zwanziger.

Eddig Ali bin al-Husszein jordán herceg nyújtotta be hivatalosan a pályázatát FIFA elnöki posztjáért. Al-Husszein és Platini mellett korábban az időközben hat évre eltiltott dél-koreai Csung Mong Jun, továbbá a nigériai Segun Odegbami, a játékosként világbajnoki bronzérmes brazil Zico, a libériai Musa Bility, valamint a trinidadi David Nakhid jelezte, hogy versenybe száll a posztért, míg a Nemzetközi Sakk Szövetség (FIDE) elnöke, az orosz Kirszan Iljumzsinov fontolgatta a pályázatot.