Párizs ma békésebb volt
2018-12-08 20:56
Nyugodtnak, békésnek indult a sárga mellényesek tüntetése Párizsban, de voltak, akik megdobálták a rendőrsorfalat a Champs-Élysées-nél. A rendőrség annyi könnygázt vetett be, hogy a Diadalívnél órákon át állt a füst.
Késő délután szélsőségesek a mellékutcákban autókat, kirakatokat rongáltak meg, kukákat gyújtottak fel. A rendőrök a könnygáz mellett vízágyút is bevetettek, egyes részek szinte csatatérré változtak. A sárga mellényesek nagy része a Diadalív környékén volt, de egy néhány száz fős csoport szombat este 5 óra után a szintén a Champs-Élysées-n található elnöki palotához ment. Itt rendőrségi járművekből és rohamrendőrökből álló sorfal várta őket. A tüntetők közül többen elkezdték felszedni a macskakövet, és dobálták a rendőröket.
A rendőrség nagyon nagy mennyiségű könnygázt vetett be, majd megindult a rendőrsorfal és feloszlatták a tömeget. Este 7 órára a teljes sugárútról kiszorították a tüntetőket a mellékutcákba. Többen itt is magánakciókba kezdtek. Például felgyújtottak egy kukát, aztán a tűzre ráfektettek egy motort.
Több ezren álltak a Champs-Élysées-n, de a legtöbben csak skandáltak, a francia himnuszt, a Marseillaise-t énekelték, és Emmanuel Macron francia elnök lemondását követelték hangosan.
„Hallgassátok a nép haragját!”, „Macron mondjon le!”, „Macron tévútra vitt!” feliratú táblákat és transzparenseket látni.
Addig maradunk, amíg Macron lemond, itt az idő megbuktatni a kapitalizmus rendszerét” – mondta egy idősebb úr.
Gimnazisták egy csoportja pedig arról beszélt, hogy nem akarnak olyan Franciaországban élni, ahol politikusok szabják meg az életüket, mint az üzemanyagok környezetvédelmi adójával történt.
Többen barikádokat próbáltak emelni, ennek megakadályozásához a csendőrség páncélosait is bevetették.
A Diadalívet és környékét is teljesen lezárta a rendőrség. A környező utcákon is mindenkit igazoltattak a rendőrök, átkutatták a táskákat, olyan tárgyakat kerestek, ami arra utal, hogy erőszakra, vagy összecsapásokra készülhettek. Minden be volt zárva, a boltokat bedeszkázták a környéken.
Közben az MTI szerint a főváros keleti részén lévő Nation tértől jó hangulatban indult el nagyjából kétezer emberrel a Républiqe tér irányába a Menet az éghajlatért elnevezésű felvonulás, amelyben kisgyermekes családok mellett olyan sárga mellényesek is részt vettek, akik szerint a környezetvédelem és az igazságos adópolitika nem zárja ki egymást.
A tüntetők többsége továbbra is békés maradt, de több helyen ahhoz hasonló rongálás kezdődött, mint egy héttel korábban. Azonban nem szabadult el annyira az erőszak, mint az előző szombaton. Ennek az egyik oka az lehet, hogy már előzetesen 8 ezer rendőrt helyeztek készenlétbe Párizsban, és az utcákra vezényelték a csendőrség több tucat páncélozott járművét is, mert a békés tüntetők közé vegyülő rendbontók provokációitól tartottak. Országszerte 89 ezer rendőrt és csendőrt mozgósítottak.
Délutánig Párizsban 651 embert állítottak elő, több mint 500-an kerültek őrizetbe. Múlt szombaton összesen 412 embert állítottak elő.
Édouard Philippe miniszterelnök azt mondta, többségük azzal volt gyanúsítható a náluk talált tárgyak alapján, hogy erőszakra és szándékos, csoportosan elkövetett összetűzésekre készültek. Sok embert azért állítottak elő, mert nem tudták igazolni magukat.
A belügyminisztérium szerint délelőtt 31 ezren tüntettek országszerte, és 700 előállítás történt.