hirdetés

Úgy tűnik folytatódik az orosz-ukrán katonai attak. Ukrajna szerint 90 ezer orosz katonát vezényeltek határaikhoz és a megszállt területekre. A kijevi védelmi minisztérium hadtestek, a Fekete-tengeri Flotta, az orosz légierő és a légvégvédelem alakulatainak mozgósításáról számolt be.

 

Az ukrán védelmi minisztérium hírszerzési főigazgatósága szerint 2021. november elejétől Ukrajna határainak közelében és az Oroszország által ideiglenesen megszállt – krími és Donyec-medencei – területeken összesen mintegy 90 ezer fős haderő összpontosul – írta az Ukrajinszka Pravda hírportál, a tárca közlésére hivatkozva.

A minisztérium az egybehangzó ukrán hírszerző ügynökségi jelentésekre alapozva, leszögezték, hogy „szorosan figyelemmel kísérik a helyzetet”. A honlapján közzétett közleményben a tárca kifejtette:

„Ezek az erők magukban foglalják a déli és nyugati katonai körzet 8. és 20. hadműveleti alakulatának csapatait, valamint az orosz Fekete-tengeri Flotta erőit és eszközeit. Emellett az ukrán határ közelében állomásoznak az orosz légierő és a légvégvédelem külön alakulatai és egységei. Az ideiglenesen megszállt donyecki és luhanszki területeken az orosz megszálló erők két hadtestet telepítettek.”

A minisztérium emlékeztetett arra, hogy 2021 második felében Ukrajna határa közelében az orosz fegyveres erők parancsnoksága nagyszabású parancsnoki és törzsgyakorlatot tartott, amelybe bevonták a déli és nyugati katonai körzet erőit, valamint a központi katonai körzet egyes egységeit és alosztályait, valamint légideszant csapatokat.

„A központi katonai körzethez tartozó egységek és alegységek Oroszország európai részén maradtak, azon belül a szmolenszki régióban lévő Jelnya település környékén, a szmolenszki régióban, mintegy 260 kilométerre az ukrán államhatártól” – közölte a minisztérium.

Hozzáfűzték, Oroszország időnként katonai egységeket dob át ukrán területre, csapatokat von az ukrán államhatár közelébe annak érdekében, hogy fenntartsa a feszültséget a régióban és politikai nyomást gyakoroljon a szomszédos államokra.

A napokban a The Washington Post amerikai lap számolt be elsőként arról, hogy Oroszország – úgy mint tavasszal – ismét nagyszabású csapatösszevonásokat hajtott végre Ukrajna határainál. A Politico hírportál pedig műholdfelvételeket hozott nyilvánosságra, amelyek állítólag november 1-jén készültek, és amelyek arról tanúskodnak, hogy Oroszország ismét csapatokat és hadi technikát összpontosít az ukrán határ közelében. Kedden mindezek ellenére Olekszij Danyilov, az Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkára cáfolta és dezinformációnak nevezte ezeket a sajtóértesüléseket. A védelmi tárca közleménye ehhez képest éles fordulatot jelent. Olekszandr Pavljuk, a Donyec-medencében harcoló ukrán Egyesített Erők parancsnoka kedden Nolan Peterson amerikai újságírónak és katonai szakértőnek nyilatkozva biztosított afelől, hogy az ukrán csapatok készen állnak arra az eshetőségre, ha Oroszország kiélezi a fegyveres konfliktust a térségben. Oroszország már márciusban összevont egy hadgyakorlatra hivatkozva legalább nyolcvanezer katonát Ukrajna keleti határánál és az általa 2014-ben önkényesen elcsatolt Krím félszigeten.

(Nagy A.)