hirdetés

Az amerikai törvényhozás megszavazta azt a törvényt, amely lehetővé teszi, hogy a 2001. szeptember 11-i egyesült államokbeli terrortámadások áldozatainak hozzátartozói perelhessék a bűnrészességgel gyanúsított országokat, így Szaúd-Arábiát is. Barack Obama elnök vétót ígér, mert nem ért egyet a törvénnyel. Arról nem is beszélve, hogy az eddigi bizonyítékok alapján semmi sem támasztja alá, hogy Szaúd-Arábiának valóban köze lett volna a szörnyű tragédiához .

szeptember-11A törvény, amelyet a szenátus már májusban megszavazott, most a Fehér Házba, Obama elnök íróasztalára kerül, ám a jövője bizonytalan. Az elnök ugyanis már korábban jelezte: él vétójogával, és nem látja el kézjegyével a dokumentumot.
A törvényt a 2001. szeptember 11-i terrortámadások tizenötödik évfordulójára emlékező ünnepségsorozat előtt fogadták el, s a nyilatkozó politikusok jó része elégedettségének adott hangot. Peter King, New York republikánus képviselője például azt mondta újságíróknak: az igazság megköveteli, hogy az áldozatok családtagjainak joguk legyen amerikai bírósághoz fordulni elégtételért. Jerry Nadler, szintén demokrata párti, New York-i képviselő arról beszélt, hogy az Egyesült Államoknak nem kell félnie az esetleges visszavágástól, hiszen már nem az 1790-es években élünk, az Egyesült Államok nagyhatalom. A New York-i Chuck Schumer demokrata párti szenátor közleményben fejezte ki reményét, hogy Obama elnök nem vétózza meg a törvényt.
Egyes kongresszusi tagok ugyanakkor kétkedően nyilatkoztak, arra hivatkozva, hogy a jogszabály példaként szolgálhat más országoknak is hasonló törvények megalkotására, és ez lehetőséget teremt az Egyesült Államok elleni perekre. Mac Thornberry, a képviselőház fegyveres ügyekkel foglalkozó bizottságának republikánus elnöke például azért nem támogatta a törvényt, mert ez – mint újságíróknak kifejtette – szerinte a szuverenitás rombolásához vezet, és a jövőben nagyobb veszélynek tesz ki amerikai állampolgárokat.
A törvény megszavazása után Josh Earnest, a Fehér Ház szóvivője is nyilatkozott, s leszögezte: ez a törvény megváltoztatná az államok immunitásával kapcsolatos hagyományos nemzetközi joggyakorlatot, s az elnök továbbra is attól tart, hogy a jogszabály sebezhetővé teszi az Egyesült Államokat a világ más országaiban alkalmazott igazságszolgáltatási rendszerekben.
A törvény értelmében a 2001. szeptember 11-i terrorakciók áldozatainak családtagjai pert indíthatnának az általuk felelősnek ítélt államok, elsősorban Szaúd-Arábia ellen kártérítésért. A tizenöt évvel ezelőtti terrortámadások 19 elkövetője közül ugyanis 15 szaúdi állampolgár volt. Ám éppen egy washingtoni kongresszusi vizsgálat állapította meg, hogy egyetlen megdönthetetlen bizonyíték sem támasztja alá azt a gyanút, hogy Szaúd-Arábiának része volt a terrorakciókban.
A törvény életbe léptetése jelentősen megterhelné az amerikai–szaúdi kapcsolatokat is. A szaúdi külügyminiszter még májusban – miután a szenátus elfogadta a törvényjavaslatot – arra figyelmeztette Washingtont, hogy a törvény életbe lépése esetén Rijád mintegy 750 milliárd dollár értékben vonná ki kötvényeit és más beruházásait az Egyesült Államokból.