hirdetés

Bár milliók várják a Nepálba érkező segélyszállítmányokat, az azokat szállító nagy repülőgépek nem szállhatnak le Kathmanduban, mert az egyetlen kifutópálya nem bírja a terhelést. Ráadásul a nepáli reptér igen veszélyes is, hisz a hegyek közt van a leszállás nem egyszerű, sőt. A közepes méretű és a kisgépek előtt továbbra is szabad a pálya.

nepál airport

A Tribhuwan nemzetközi repülőtér igazgatója elmondta, hogy a leszállópályát legfeljebb közepes méretű gépekre tervezték, és nem azokra a nagy katonai, illetve teherszállító repülőgépekre, amelyek a múlt szombati földrengés óta érkeznek az országba. A gépek segélyszállítmányokat, önkénteseket és újságírókat hoznak, de a reptérnek csak egy leszállópályája van, és egyszerre csak nyolc gépet tud elhelyezni.

A kathmandui az egyetlen nemzetközi repülőtér Nepálban, és az egyetlen, amelyik a gépeket fogadni tudja.

A reptér lezárása csak egy a földrengést követő, a segítséget hátráltató tényezők között. Az emberek a fővárosban, Kathmanduban és a távoli vidékeken is arról panaszkodtak, hogy sem mentőcsapatoknak, sem segélyszállítmánynak a nyomát sem látták, és az alapvető dolgokat is nélkülözik. Vannak területek, amelyek még mindig teljesen el vannak vágva a külvilágtól.

nepal airport

Azt még most is csak becsülni lehet, hogy a múlt szombati földrengésnek hány áldozata van (a hivatalos adatok szerint egyelőre valamivel több mint 7000) , és mekkora károkat okozott. Az ENSZ szerint 8 millió embert sújtott valamilyen formában, ez Nepál 28 milliós lakosságának több mint a negyede.