hirdetés

Úgy tűnik Németország is engedélyezi a marihuánát, ezzel feltehetőleg a drogkereskedelemre is komoly csapást mérek. Minden felnőtt legfeljebb 25 grammot tarthat majd magánál, de előbb még a parlamentnek is szavaznia kell róla.

Legalizálhatják a kannabiszt Németországban, miután a berlini szövetségi kormány szerdán elfogadta Karl Lauterbach egészségügyi miniszter erre vonatkozó törvényjavaslatát – számolt be a Spiegel a dpa hírügynökségre hivatkozva.

A törvényjavaslatot most már csak a szövetségi parlamentnek, a Bundestagnak és a szövetségi tanácsnak, a Bundesratnak kell elfogadnia, mivel az egészségügyi minisztérium szerint a tartományi kamarák jóváhagyására nincs szükség. A tárca arra számít, hogy a törvény az év végéig hatályba lép.

A tervek szerint a hatályba lépést követően a kannabiszt leveszik a kábítószertörvény által tiltott anyagok listájáról, a 18. életévüket betöltöttek pedig legfeljebb 25 grammot tarthatnak maguknál, és legfeljebb három tő kannabisz növényt termeszthetnek. Speciális egyesületekben, úgynevezett kannabiszklubokban a tagok közösen is termeszthetik és terjeszthetik majd egymás között.

A törvényjavaslat bírálói a fiatalok egészségügyi kockázataira, valamint a nyomozók és a bíróságok fokozódó terheire figyelmeztetnek, de a szövetségi kormány szerint a döntés visszaszoríthatja a feketepiacot és a szervezett bűnözést, valamint csökkentheti az esetleges mérgező keverékekből eredő egészségügyi kockázatokat.