hirdetés

Az Esti Újság úgy tudja, nem akartak a stadionba bejutni a terroristák Párizsban. A kirohanó tömeget akarták lemészárolni, akik a detonációktól megijedve menekülnek. Csak 17 szurkolót sikerült így kivégezni, a terroristák terve így nem volt sikeres. Közel 130 áldozat van jelenleg, de ez a szám a kétszázat is elérheti. A párizsi terrortámadás tipikus ISIS-akció volt, amely Afganisztánban, Irakban vagy épp Szíriában ma már mindennapos. Az IÁ öngyilkos terroristák ugyanis több hullámban csapnak le, és az első lövöldözés, robbantás mindig csak elterelés. Az Iszlám Állam elérte célját, hisz rettegést és félelmet hagyott Európában. A terrorakciók nagy valószínűséggel folytatódnak majd az unió területén is.  

párisz attack 2

Az IÁ terroristasejtjei már Európában vannak és újabb akciókat fognak végrehajtani, hisz az ISIS támadásai erről szólnak. Folyamatosan rettegést és félelmet akarnak fenntartani. Az IÁ Párizsban ugyanazt tette, mint teszi minden terrorakciójánál Afganisztánban, Szíriában, vagy épp Irakban. Gondosan megtervezik az akciókat, és mindig van egy figyelemelterelő manőver. Ez volt most is a Stade de France stadionnál is, ahol robbantottak. Feltehetőleg nem akartak bejutni a stadionba, hanem a rémülettől kirohanó szurkolókat akarták lemészárolni, ami nem sikerült teljesen, hisz csak 17 embert gyilkoltak le a sportesemény helyszínén az IÁ öngyilkos merénylői.

Természetesen más helyszíneket is kiszemeltek az IÁ terroristái. Lőttek mindenkit, aki élt és mozgott. A 6 helyszínen lévő támadásnak eddig 128 áldozata van, a sérültek száma közel négyszáz, és többtucatnyi sérült állapota válságos. A halottak száma elérheti így a kétszázat is.

Nyolc öngyilkos merénylő holttestét számolta össze a francia speciális rendőri egység.

Szervezett akció volt. Igazi ISIS-támadás volt, amely folytatódni fog, hisz az IÁ vezetői sikeresnek vélik a támadást és folytatni fogják a félelemkeltő terrortámadásokat.

Belgiumban 5 embert vettek őrizetbe, akik segítették a párizsi merénylőket. Az egyik francia terroristát régóta figyelték, de sose került összetűzésbe a hatóságokkal, soha nem tett olyat, ami miatt terroristának kellett volna vélni.