hirdetés

Nyomul a Kalifátus. Az új iszlám állam a szomszédos Libanonnál már ötször nagyobb – mintegy 50 ezer négyzetkilométeres – területet ellenőriz Szíriában. Ez a közel-keleti országnak majdnem az egyharmadát jelenti. Az Irakkal határos kelet-szíriai Deir ez-Zór tartomány nagy része az Iszlám Állam irányítása alá került csütörtökön, miután az al-Kaida hivatalos helyi szárnya, az an-Nuszra Front átadta két fő térségbeli fellegvárát az Irakban is harcoló szélsőséges szunnita szervezetnek – közölte csütörtökön az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja .

A londoni székhelyű emigráns szervezet tájékoztatása szerint az an-Nuszra front kivonult el-Majádín és Suhail városokból, miközben a helyi törzsi harcosok hűséget fogadtak a vasárnap kalifátus létrehozását bejelentő és nevét Iszlám Államra (IÁ) változtató Iraki és Levantei Iszlám Államnak (ILIÁ). A helyi törzsi harcosok az an-Nuszra Frontnak hátat fordítva sorra hűséget fogadnak Abu Bakr al-Baghdadinak, a nemrég kikiáltott kalifátus vezetőjének: csütörtökön az interneten megjelent egy videofelvétel, amelyen Suhailban egy férfi a hűségesküről szóló közleményt olvassa fel. Egy másik videón a közeli Isara falu harcosai jelentették be, feladják az ILIÁ elleni harcot. Rámi Abder-Rahmán, az OSDH igazgatója arról számolt be, hogy az iszlamisták elfoglalták Szíria legnagyobb olajmezejét, az ugyancsak a kelet-szíriai Deir ez-Zór tartományban fekvő al-Omárt. A mezőt tavaly november óta ellenőrzése alatt tartó an-Nuszra Front ellenállás nélkül hagyta el a területet. Szíria nem számít jelentős olajtermelő országnak, és 2011 második fele óta nem szállít olajat külföldre, azóta, hogy a nyugati hatalmak szankciókat vezettek be Bassár el-Aszad szíriai elnök kormánya ellen. Kedden Deir ez-Zórban az IÁ fennhatósága alá került el-Bukamál határváros is. Az OSDH szerint az IÁ jelenleg a szomszédos Libanonnál már ötször nagyobb – mintegy 50 ezer négyzetkilométeres – területet ellenőriz Szíriában. Ez Szíria területének majdnem az egyharmadát teszi ki. A szunnita szélsőségesek június 9-én Irakban is hadjáratot indítottak és jelentős területeket vontak ellenőrzésük alá az ország északi és nyugati részén.