hirdetés

Szíriai menekült gyerekek dolgoznak illegálisan törökországi ruhakészítő üzemekben brit jó nevű áruházláncoknak a BBC Televízió riportműsora szerint. A Marks and Spencer és az Asos is érintett az ügyben. A cégek azonnal felajánlották az anyagi és a jogi segítséget a gyerekeknek.

gyerekmunka-torokorszagA Panorama című tényfeltáró politikai magazinműsor hétfő esti adása szerint – amelyből a BBC előzetesen részleteket ismertetett – a riporterek által török üzemekben talált szíriai gyerekek az igényes ruházati termékeiről ismert Marks and Spencer áruházhálózat, illetve az Asos online kiskereskedelmi forgalmazó cég számára dolgoztak, mostoha körülmények között, a törökországi minimálbérnél is sokkal kevesebbért.

A BBC riporterei a Marks and Spencer legnagyobb törökországi üzemében hét szíriai gyerekkel találkoztak. Egyikük elmondta, hogy rosszul bánnak velük, „ha egy szíriaival bármi történik, kidobják, mint egy rongydarabot”.

A műsor készítői szerint a gyárban dolgozó szíriai gyerekek közül a legfiatalabb 15 éves volt, és napi 12 óránál is hosszabb műszakokban vasalt ruhákat, amelyeket azután Nagy-Britanniába szállítottak.

A Panorama stábja az egyik üzemben tíz év körüli török gyerekeket is talált a munkapadok mellett. A Marks and Spencer szóvivője hétfőn közölte a BBC-vel, hogy a cég rendkívül súlyosnak és elfogadhatatlannak tartja a műsorban feltártakat. A szóvivő szerint az M & S minden beszállítóját szerződés kötelezi a cég által globálisan előírt normák betartására, amelyek kiterjednek a munkásokkal szembeni bánásmódra is.

A Marks and Spencer illetékese szerint az áruházlánc jogi segítséget ajánl a műsorban azonosított, törvénysértő módon foglalkoztatott szíriai menekülteknek, és minden tőle telhetőt megtesz annak érdekében, hogy ilyesmi ne fordulhasson elő még egyszer.

Az Asos szóvivője azt mondta a BBC-nek, hogy jóllehet a műsorban bemutatott törökországi üzemmel nincs közvetlen szerződéses kapcsolata, az ott készült ruházati termékekből azonban valóban vásárolt. A cég anyagi segítségben részesíti az üzemben talált szíriai gyerekeket, hogy visszatérhessenek az iskolába, és a szíriai felnőtt munkásokat is támogatja, amíg nem találnak legális munkalehetőséget.