hirdetés

Németországban szeptember végéig mindenkit beoltanak jelentette be Angela Merkel. Mindez jó és egyben rossz hír is , hisz ha a németek így kalkulálnak, akkor bizony Magyarország sem fogja tudni márciusig ezt megtenni. Jó lenne már, ha őszintén ezt a politikusaink is elismernék és nem hitegetnék a népet s így mindenki tervezhetné a túlélést, persze értjük, hogy keményen bele kellene nyúlni az állami büdzsébe és támogatni kellene a bajba jutott kisvállalkozókat és az embereket, ahogy azt teszik már hónapok óta a szomszédos országokban.

 

Szeptember 21-ig a gyerekeket nem számítva mindenkit be lehet oltani a 83 millió lakosú Németországban – mondta Angela Merkel kancellár Berlinben.

A német kancellár a december végén elkezdett oltási kampány első tapasztalatairól a tartományi kormányfőkkel, oltóanyagokat gyártó cégek vezetőivel és a vakcinabeszerzést az EU-tagországok képviseletében végző Európai Bizottság szakembereivel folytatott megbeszélése után tartott sajtótájékoztatót. A tanácskozás alapján Merkel arról tájékoztatta a németeket, hogy: nem kell megváltoztatni az oltás ütemezését, vagyis nem kell a gyártók által ajánlottnál hosszabb ideig várni a második adag beadásával, hogy minél hamarabb, minél több ember megkaphassa legalább az első adagot.

Akkor is a tervek szerint fog haladni az oltási kampány és beoltható lesz szeptemberre minden német felnőtt, ha időközben nem kerül újabb oltóanyag a piacra, és csak a már EU-s engedéllyel rendelkező oltóanyagokkal – a Pfizer/BioNTech-, a Moderna- és az Oxford/AstraZeneca-vakcinával – lehet dolgozni.

Nem szükséges változtatni a társadalmi csoportok rászorultsága alapján összeállított fontossági rangsoron.

A német tartományi kormányok ugyanakkor megállapodtak egy úgynevezett nemzeti oltási terv felállításában. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy kifejlesztenek egy „közös platformot”, amely a vakcinaszállítmányok érkezésével és a szövetségi kormány által felügyelt szétosztásával kapcsolatos adatokat tartalmazza majd, és az oltás megszervezésében (például az oltási időpontok kiadásában) segíti a tartományokat.

Németországban hétfőig a lakosság nagyjából 2,8 százaléka, 2 467 918 ember kapott védőoltást, közülük 532 562 embernek az oltás mindkét adagját beadták már.

Mindezen Merkel bejelentés pedig sokat mondó és Magyarországra nézve is előrevetíti, hogy sajnos minden igyekezet és ígéret ellenére mi sem tudjuk előbb teljesíteni az emberek beoltását. Persze ez rossz hír, mert a már szenvedő és a csőd szélén álló kisvállalkozások és a munkanélkülivé vált magyarok ezrei eddig már nem bírják ki az állam segítsége nélkül. Tény kérdése, hogy jó lenne, ha a politikusaink is elkezdenének őszintén kommunikálni és azon törpölni miképp oldják meg az állami támogatások kiosztását, hisz ha Ausztria tud a munkanélkülivé vált vállalkozóknak havi 1500 eurót adni, akkor Magyarország is tud, s ha Amerika minden állampolgárnak tudott több ezer dollár segélyt adni, akkor mi is tudunk. Nem a milliárdos magyarokat kellene segíteni, mert ők csak pár szavazatot tudnak adni, szemben a több tízezer bajba jutott magyar munkással. S bizony az egyházaknak adott milliárdokból is meg lehetett volna oldani ezen pénzosztást, szerintünk.

(Horváth Sz.)